Az összeset. Erre közel ezer milliárd (!) forintot szán – kezdetnek. Természetesen Bill Gates is csatasorba állt.

Mark Zuckerberg és párja, Priscilla Chan grandiózus tervet jelentettek be a minap: Chan Zuckerberg Initiative (CZI) név alatt 3 milliárd dollárral szállnak be az emberiséget sújtó betegségek kiiktatásába. Igen, a közösségimédia-cézár az évszázad végére szeretné elérni, hogy az összes, jelenleg emberi életeket tönkretevő kórra legyen gyógymód.

Ehhez olyan kutatásokat támogatnának ebből a közel ezermilliárd forintból, amit más – kormányzati vagy magántőkéből működő - szervezetek nem. Új eszközöket finanszíroznának az előttünk álló tudományos áttörések eléréséhez, emellett hosszútávon mérnökök, orvosok és kutatók hálózatát akarják létrehozni, mellyel elképzelésük szerint legyűrhetők a legnagyobb orvosi kihívások is.

Zuckerberg egy, szerdán tartott San Francisco-i konferencián számolt be minderről. Egyben pontosított is: „A kezdeményezés sikere még nem azt jelenti, hogy soha többé senki sem fog megbetegedni, hanem azt, hogy ez jóval ritkábban fog bekövetkezni a jövőben, és amikor mégis, akkor azt gyorsan fel fogjuk tudni ismerni és meg tudjuk gyógyítani – vagy legalább is kezelni a kialakult állapotot.

3 milliárd dollár – sok vagy kevés?

Egyszerű halandóként nézve 3 milliárd dollár elképzelhetetlenül sok pénz; de egy ilyen grandiózus projekt esetében azért nem akkora összeg, amit ne lehetne viszonylag gyorsan elégetni. Zuckerberg ráadásul könnyen felajánlhatja ezt a pénzt – ha a WhatsApp korábbi, 19 milliárd dollárt érő akvizícióját ki tudta fizetni, akkor bizonyára erre is találtak némi aprót.

A Facebook alapítója szerint ebből a 3 milliárd dollárból például a mesterséges intelligencia használatát tudják majd finanszírozni, hogy az agy feltérképezése és szkennelése során felfedezhessék az idegi problémákat. Bevethető lesz a gépi tanulás a rákos genomok esetében, elérhetővé válhat a betegségek diagnosztikáját elősegítő, emberi szervezetbe beültethető chip és a folyamatos vérvizsgálat, illetve az emberi sejtek térképe az újgenerációs gyógyszereket kutatókat segítheti.

Már be is jelentették az első finanszírozást: a CZI elkötelezte magát egy új Biohub létrehozására San Francisco-ban: a 600 millió dolláros befektetés az emberi test sejt térképét hivatott megalkotni. Nem kis feladat áll a kutatók előtt, hiszen jelenlegi ismereteink szerint 300 különböző sejtet tartalmaz testünk, közülük számos típusról azt sem tudjuk, hogyan működnek együtt egymással.

Ugyanez a Biohub adna otthont az Infectious Disease Initiative (IDI) számára: a gyorsreagálású csapatot az újonnan felbukkanó betegségek esetén vetnék be. Az IDI a betegség megjelenésének lehető legkorábbi szakaszában kapcsolódna be a gyógymód kutatásába, megelőzve ezzel a sokkal lassabban reagáló szervezeteket. Ilyen például az amerikai kongresszus, ami még mindig nem megfelelő mértékben támogatja anyagilag a Zika vírus elleni oltóanyag fejlesztését, annak ellenére, hogy már az USA-ban is több száz esetet észleltek.

Nem osztjuk meg tapasztalatainkat?

Zuckerberg felismerte, hogy noha ma is nagyon fejlett az orvostudomány, sokkal gyorsabban haladhatna a fejlődés, ha nem szigetszerű csoportok konkurálnának egymással, hanem az elért tudományos eredmények és eszközök megosztásával együttműködnének az egyes csapatok. A Facebook alapítója elárulta, hogy kifejezett célja a kutatók, tudósok, mérnökök és más specialisták kommunikációs hálózaton keresztüli összekötése. Ehhez jó alapot adhat a jelenleg több mint egymilliárd felhasználóval bíró közösségi hálózata.

A bejelentés egy pontján Bill Gates is csatlakozott a közösségi média bárójához, méltatva Zuckerbergék kezdeményezését. A filantróp Microsoft alapító szerint bámulatos a projekt: „Mark kockázatvállaló képessége és Priscilla gyerekorvosként gyógyításra való rálátása együtt nagyon hasznos lesz [az emberiség számára]”. Gates kihangsúlyozta, hogy hosszú kutatásokra van még szükség; nem csak azt kell megértenünk, hogyan gyógyítsuk meg a betegségeket, hanem az is nagyon fontos, hogy ismerjük kialakulásuk módját.

Piaci hírek

Muskhoz hű körítéssel jelentkezett be a tőzsdefelügyelethez a SpaceX

A várhatóan még idén parkettre lépő űrkutatási, távközlési és MI-fejlesztői vállalatpolip szerint potenciálisan a világ minden üzletét, sőt még egy kicsit többet is képesek lehetnek majd megszerezni az általuk alakított új érában.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.