Ezerháromszáz vezérigazgató véleményét összegezte a KPMG egyik friss felmérése a következő három év üzleti kilátásairól és kihívásairól. Nem meglepő, hogy ebben a Global CEO Outlook 2017-ben is központi szerepet kapott a diszrupció, erre utal a tanulmány címe is: Disrupt and grow. A válaszadók 65 százaléka szerint a ma nagyon népszerű fogalom által leírt folyamat új lehetőséget jelent vállalata számára.
Az Oracle társ-vezérigazgatója, Safra Catz, akit szintén megkérdeztek a kutatók, egy a diszrupció kevésbé hangoztatott vetületéről beszélt, arról tudniillik, hogy a változásokat el kell fogadtatni azokkal, akik a folyamat elszenvedői. A diszrupció ugyanis nem csak technológiai kérdés, van egy fontos szociológiai vetülete is. Az emberek utálják a változást, mert elbizonytalanítja őket. Ezért – mondja Catz – a bizalom felépítését is be kell építeni a transzformációs folyamatba, például meg kell mutatni néhány gyorsan realizálható eredményét.
Kevésbé bizakodóak a vezetők
Bár a világgazdasági kilátásokat illetően a vezérigazgatók többsége még mindig bizakodó – a válaszadók 65 százaléka vár pozitív fejleményeket –, az optimizmus csökkent tavalyhoz képest, akkor ugyanis 80 százalékuk vélekedett hasonlóan. A saját szektorának lehetőségeit mindenki pozitívabban ítélte meg: a válaszadók 83 százalék vélekedett bizakodó, 47 százalék pedig kifejezetten optimista.
A kockázatok megítélésében szintén volt némi elmozdulás: a többség szerint a reputációs és márkakockázat szerepe megnövekedett, míg az IT-biztonsági kockázatoktól kevésbé tartanak a cégvezetők.
Ami a biztonsági kihívásokat illeti, tavaly a megkérdezettek 25, idén viszont már 42 százaléka nyilatkozta azt, hogy megfelelően felkészült egy esetleges kibertámadásra. Ezt a magabiztosságot a legtöbben arra alapozták, hogy vállalatuk tavaly óta ugyanis jelentős erőforrásokat fordított a védelemre. A legnagyobbnak idén a működési kockázatokat tartották. Ennek megfelelően 68 százalékuk nagyobb figyelmet is fordított az irányítási és kockázatkezelési kérdésekre.
A reputációs és márkakockázat jelentősége óriásit nőtt egy év alatt, tavaly nagyon alacsony értéket kapott, így fontossága szinte elhanyagolható volt, idén viszont a kockázati rangsor harmadik helyére került mint a növekedést leginkább befolyásoló tényező.
Több ember kell!
De nem is ezek a legnagyobb kihívások, hanem a megfelelő szakértők kiválasztása és megtartása. A válaszadók 75 százaléka a toborzásba fektetne a legtöbbet a következő három évben. Ezzel teljesen összhangban van az a várakozás is, hogy a kognitív technológiák elterjedése munkavállalók számának növekedéséhez vezethet. 58 százalék számít erre. Ráadásul nem is akármilyen mértékben: átlagosan 10 százalékos vezetői létszámbővüléssel számolnak.
A toborzási és tehetségmegtartási programok jelentőségét mi sem mutatja jobban, mint hogy az a 32 százalék, akik mérsékelt növekedésre számítanak, szintén biztosak abban, hogy a megfelelő szakértelem hiánya lehet az egyik legnagyobb stratégiai akadály.
A teljes tanulmány innen [pdf] tölthető le.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?