A német bank első alkalommal teszi át nyílt forráskódú licenc alá saját platformjának forráskódját. 150 ezer sornyi kódot adnak át a közösségnek.

Bár a számlavezetési rendszer forrását nem tette szabadon – pontosabban open source licenc alatt – elérhetővé, mégis óriásit lépett a bankszektorban a Deutsche Bank: egyik komoly múltú termékének, az Autobahn nevű, tőzsdei kereskedést támogató platformjának egy részét, a Plexus Interop 150 ezer sornyi kódját nyitotta meg Apache v2 licenc alatt. (A nyílt forráskódú linecekhez az itt egy útmutató). A kódot a Symphony Software Foundation kezeli, és a GitHubról érhető el.

A döntésről kiadott közlemény szerint a kód beépül majd a Symphony együttműködési platformba, amely amellett, hogy bankok klasszikus együttműködési platformja, szintén nyílt forráskódú, és Apache v2 licenc alatt érhető el. A Symphony-t felhőalapú kommunikációs és tartalommegosztási platformként a Goldman Sachs kezdte fejleszteni. 2014-ben a bank megnyert további tizennégy pénzintézetet a projektnek, és nyílttá is tették a platform forráskódját. A fejlesztését azóta felügyeli a Symphony Software Foundation.

A döntés céljáról a Deutsche Bank közleménye egyik vezetőjét, Peter Wharton-Hoodot idézi, aki szerint bankja akar a vezető lenni a banki nyílt forráskódú technológiákban. A kódra alapozva egy olyan ipari szabvány létrehozására lesz esély Wharton-Hood szerint, amelynek segítségével az ügyfeleknek gyorsabb és kényelmesebb szolgáltatásokat lehet nyújtani erősödő kontroll és csökkenő költség mellett.

Jöhetnek az átfogó kereskedési hálózatok

A Plexus Interop kódját külső vendorok integrálhatják az általuk írt alkalmazásokba, amely így egyfajta elosztott alapot biztosítanak az alkalmazások adatcseréjéhez. A távlati cél egy olyan, interoperabilitást biztosító, felhőalapú tradinghálózat lenne, amely egy közös nyílt kódbázison alapul.

Ez mindenképpen fontos változás a hagyományosan zárt pénzügyi piacon – értékeli a Deurtsche Bank tervét a Digital Journal. A kód megnyitása jól mutatja, hogy milyen változásokra kényszerül a pénzügyi piac a digitális transzformáció és a felhőtechnológia terjedése miatt.

A Plexus Interopt révén az adatáramlás zökkenőmentessé tud válni a különböző platformok között, így az ügyfelek sokkal megalapozottabb befektetési döntéseket tudnak hozni. Jelenleg a piaci szereplők nagyon sokszor külön szolgáltatásokkal, alkalmazásokkal felügyelik saját kereskedelmi tevékenységüket, figyelik a piaci adatokat, valamint hírforrásokat. A Plexus Interopt révén ezt a három folyamatot integrálni lehet egy platformra.

Cloud & big data

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.