Egy kínai startup egyetemi kutatókkal közösen fejleszt egy olyan megoldást, amelynek algoritmusa 30 másodpercnyi beszédből képes lehet kiszúrni a betegségre utaló jeleket.

Már klinikai kutatási szakaszban tart a Voice Health Tech kínai startup és egy pekingi egyetemi szakemberekből álló csapat közös projektje, amellyel a depresszióban szenvedő betegek kiszűrését igyekeznek javítani - számolt be a munka állásáról a Nikkei.

A WHO jelentése szerint világszerte több mint 300 millió embert érinthet ez a potenciálisan súlyos következményekkel járó mentális betegség. A depresszió különösen nagy problémát jelent Kínában, ahol a globális 4,4 százalékos előfordulási arányhoz képest 6,8 százalékra tehető a helyiek érintettsége. A helyzetet nehezíti, hogy Kínában nagyjából 3 pszichiáter jut 100 ezer lakosra, miközben más országokban ez a mérőszám gyakran két számjegyű.

Az algoritmusos hangelemzésen alapuló projekt első tudományos eredményeit tavaly novemberben már publikálta a csoport egy klinikai kutatási tanulmányban. Eszerint a mélytanulásra támaszkodó rendszer számára mindössze nagyjából 30 másodpercnyi, okostelefonon rögzített beszéd is elegendő ahhoz, hogy egészen megbízható diagnózist készítsen. 

A jelentések alapján a módszer érzékenysége több mint 82 százalékos, míg specificitása meghaladta a 80 százalékot. Az érzékenység azt mutatja, hogy egy teszt képes-e azonosítani a betegségben szenvedő betegeket, míg a specificitás azt, hogy képes-e kiszűrni a betegségben nem szenvedő alanyokat.

A kínai kutatók szerint a fenti eredményeket ráadásul szigorúbb kritériumok között érték el, mint amelyeket a hasonló témájú fejlesztésen munkálkodó nyugati cégek használnak, és ennek ellenére születtek erősebb érzékenységre utaló százalékok.

Jelentős alapkészlettel gazdálkodnak

A mesterséges intelligencia jó szereplése többek között a kiterjedt és változatos tanulási adathalmaznak tudható be. A beszédmodell több mint 43 ezer rögzített klinikai beszélgetésre épül, valamint egy ettől független validálási adathalmazt is használtak az algoritmus tesztelésére és vizsgálatára. Az MI készségeit azzal is igyekeztek kiszélesíteni, hogy a depresszióval diagnosztizált betegektől gyűjtött beszélgetéseket különböző okostelefonokkal és eltérő beállításokkal rögzítették.

Amennyiben a fejlesztés végül zöld utat kap, az nagyban javíthatja a betegséggel kapcsolatos szűrési programok eredményességét, hiszen egy mobil alkalmazás formájában azok is áteshetnek az első teszten, akiknek nincs könnyű dolguk (akár földrajzi, akár egyéb okok miatt) eljutni egy szakrendelésre.

Cloud & big data

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.