Az amerikai akciós napok mintájára egy ideje Kínának is van saját online vásárlós ünnepe. A szinglibüszkeség napján már délben sikerült minden tavalyi rekordot megdönteni.

Ma van Kínában az egyedülállók nem hivatalos ünnepe. A szinglik kényeztetésére szolgáló alkalmat az azóta világszintű terjeszkedésbe kezdő Alibaba lovagolta meg elsőként sikeresen az e-kereskedelemben, de mostanra az ország szinte valamennyi online áruháza kiveszi a részét a különleges akciós napból. A számokon ez meg is látszik.

Nagyban játszanak

A távol-keleti ország lakossága önmagában is képes lenne döbbenetes forgalmat generálni, de a november 11-én tartott Singles' Day idején adott jelentős online kedvezmények jó részét a nemzetközi vásárlók is kihasználhatják. Ennek következtében évről évre újabb és újabb, szinte felfoghatatlanul hatalmas rekordokat hoz a nap. Tavaly egyedül az Alibabánál 9,3 milliárd dollár értékben csörgött a kassza, miközben az Egyesült Államok hasonló eseménye, a Cyber Monday összességében nem generált 2,7 milliárdos forgalmat.

Ehhez képest idén az Alibabánál már délben jelezték, hogy biztosan új csúcsot érnek el, mivel a 2014-es eredményt már akkorra túllépték. Duplázásra azért valószínűleg nem kerül sor, mert a vásárlók többsége rögtön "nyitáskor", azaz a nap legelső óráiban igyekszik megszerezni az áhított termékeket. Az Alibabánál például 5 milliárdos forgalom keletkezett az első másfél órában. Az ország másik jelentős e-kereskedője, a JD.com sem panaszkodhat. Náluk délre a 10 milliós rendelésszámot sikerült túllépni, ami szintén azt jelenti, hogy 12 óra alatt megvolt a tavalyi teljesítmény.

Mobil Kína

Úgy tűnik tehát, hogy a kínai vásárlásokat egyelőre nem fogja vissza az ország gazdasági növekedésének utóbbi időszakban tapasztalt lassulása. (Kína tavaly "csak" 7,3 százalékkal bővült, ami 24 éves mélypontot jelent.) Ráadásul a lakosságnál a mobil eszközök elterjedtsége, illetve az új technológiák használata már hasonlít, vagy éppen jobb is a fejlett nyugati országokban tapasztalt állapotoknál. Ezt mutatja, hogy az említett internetes kereskedők forgalmának több mint 70 százalékát a mobilról érkező megrendelések tették ki.

Piaci hírek

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.