A kínai járműgyártó 770 milliárd forintnak megfelelő összegért veszi át a Jabil Circuit ottani tevékenységét, olyan területen erősítve, ahonnan a másik éppen igyekszik kihátrálni.

Az elsősorban járműgyártóként ismert kínai BYD tegnap jelentette be, hogy elektronikai részlege megállapodást kötött az amerikai Jabil kínai mobilelektronikai gyártási üzletágának felvásárlásáról. A 15,8 milliárd jüanos (nagyjából 770 milliárd forintnak megfelelő) tranzakciótól a BYD Electronic (BE) ügyfélkörének, termékportfóliójának és okostelefon-komponenseket előállító tevékenységének bővítését várja, kihasználva a Jabil növekedési lehetőségeit az ágazatban. A szingapúri székhelyű Jabil Circuit ebben a hónapban hozott létre egy olyan üzleti egységet, amelyhez a Csengtuban és Vuhsziban működő üzemek is tartoztak, de ezeket most átadja a BYD csoportnak.

Bár a hírekben főként az elektromos járművekkel jelenik meg, a BYD annak idején elektronikus alkatrészek értékesítésével kezdte működését, és mások mellett az Apple iPad táblagépeinek gyártásában is részt vállal beszállítóként. A mostani megállapodás a társaságnak az Apple-lel való kapcsolatra is hatással lehet, amennyiben újabb gyártási képességeket szerez az almás eszközök fémborításának előállítására. A BE papírjaival 2007 óta kereskednek önállóan is a hongkongi tőzsdén, és fő tevékenysége, vagyis a fogyasztói elektronikai cikkek alkatrészeinek értékesítése, még az előző pénzügyi évben is több mint 70 százalékkal járult hozzá a vállalat összes bevételéhez.

Helyet cserélnek az Apple körül

A Reuters beszámolója alapjén a BE-nek valószínűleg hitelekből és részvénykibocsátásból kell finanszíroznia az akvizíciót, bár ezzel kapcsolatban nem jelent meg hivatalos tájékoztatás. Az ügylet lezárásával a Jabil felpumpálja "részvényes-központú tőkekeretét", beleértve a saját részvények fokozatos visszavásárlását, illetve hogy további beruházásokat hajtson végre az elektromos járművekbe, a megújuló energiába, az egészségügyi technológiákba vagy a felhasználói piac más területeibe. Érdekes, hogy a UBS Research elemzői szerint a Jabil éppen a mobilalkatrész-üzletág alacsony növekedési potenciálja miatt döntött az értékesítás mellett.

Ugyancsak érdekes, hogy a Jabil kulcsfontosságú ügyfelétől, az Apple-től származó bevételei folyamatosan hanyatlottak: míg 2018-ban a teljes forgalom 28 százalékát tették ki, addig ez az arány 2022-ben már csak 19 százalékos volt. Ide nyomulna most be még jobban a BYD, ami egyébként 2003-ban jelent meg az autóiparban egy nankingi székhelyű autógyártó felvásárlásával. A társaság első, buszok előállításával foglalkozó európai gyárát Komáromban nyitották meg 2017 áprilisában, június végén pedig hivatalosan is bejelentették azt tavaly óta ismert beruházást, hogy a BYD 10 milliárd forintos befektetéssel Fóton létesít akkumulátor-összeszerelő üzemet.

Piaci hírek

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.