Nem mindenkit sikerült feltölteni a központi Excelbe, így sem a fertőzöttek, sem a velük kapcsolatban álló több tízezer ember nem kapott értesítést.

A hivatalos bejelentés szerint nagyjából 16 ezer angliai koronavírus-fertőzött bejelentése maradt el az elmúlt héten egy banális informatikai fiaskó nyomán, ami a kontaktkutatások elmaradásával még komolyabb vakfoltot jelent a járványhelyzet kezelésében. Az angol közegészségügyi hatóság (PHE) egész pontosan a szeptember 25. és október 2. közötti időszakban maradt le 15 841 új esetről, köszönhetően a beérkező adatok kompilációjára használt Excel-táblázat adatmodellekre vonatkozó korlátozásai miatt.

Ebből az is következik, hogy a fenti időszakban jelentett napi esetszám látványosan magasabb lehetett a valóságban. A BBC Newsnight információi alapján szeptember 30-án például 7108 új fertőzésről számoltak be, a most korrigált adatok szerint azonban a tényleges érték inkább 10 157 lehetett. A különbség még látványosabb volt október 2-án, amikor az eredetileg jegyzett 6968 új beteg helyett a valóságban már 11 754 új esetet sikerült azonosítani.

Az Excel remek, csak nem erre való

A PHE szerint pénteken azonosították az adatfeltöltések során tapasztalható hibát, amelynek eredményeként a majdnem 16 ezer beteg adatai nem kerültek be a hivatalos adatbázisba – ez azokat a pozitív eseteket leíró fájlokat érintette, amelyek túllépték a központi rendszerbe való feltöltéshez engedélyezett maximális méretet. Ez összességében több tízezer olyan embert feltételez, aki saját fertőzöttsége vagy a fertőzöttekkel való közeli érintkezés miatt karanténba kellett volna vonulnia.

A Daily Mail beszámolója szerint a PHE szombat délután jutott hozzá a hiányzó információhoz, és azóta prioritásként kezeli az érintettek kontaktkutatását, de pontos számokat egyelőre sem a hatóság, sem a kormány nem tudott közölni ezzel kapcsolatban. Már folyik a vizsgálat annak megállapítására, hogy a hiba miért maradhatott észrevétlen több mint egy héten keresztül; az ügyben Boris Johnson miniszterelnök is megszólalt, a munkáspárti ellenzék pedig kaotikus állapotokról beszél az állampolgárok tájékoztatása kapcsán.

Maga a tájékoztatás persze kielégítő volt abban a tekintetben, hogy a rendelkezésre álló járványügyi adatokat végig megosztották a nyilvánossággal – más kérdés, hogy a brit egészségbiztosítás (NHS) Test&Trace rendszerét is kiszolgáló adatok eleve hibásnak bizonyultak. A BBC eközben már azt feszegeti, hogy egyáltalán kinek jutott eszébe Excelt alkalmazni erre a feladatra, amikor a programnak ebben a nagyságrendben nyilvánvalóan létezik sokkal megfelelőbb alternatívája.

Közösség & HR

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.