A LinkedIn-en elérhető profilokat napi szinten százmillió alkalommal fésülik át a szoftverrobotok, a bíróság szerint ez a publikus felületek velejárója.
Hirdetés
 

Egy amerikai fellebbviteli bíróság döntésének értelmében a nyilvános webhelyekről származó adatok átmásolása nem sérti a számítógépes csalások és visszaélések elleni törvényt (CFAA). A data scraping (adatkapirgálás) néven hivatkozott tevékenység és az arra alkalmas programok használata ebben az esetben tehát nem ütközik a szabályozásba, beleértve az újságírók vagy tudományos kutatók tevékenységét is, akik nyilvánvalóan jogi következmények nélkül szeretnének hozzáférni az ilyen információhoz.

A szóban forgó ügy még 2017-ben pattant ki, amikor a HiQ munkaerőpiaci elemző cég pert indított a LinkedIn ellen, amiért a szakmai közösségi hálózat igyekezett megakadályozni a felhasználók profilok adatainak szoftveres kigyűjtését. A bíróság először meg is tiltotta, hogy a LinkedIn lehetetlenné tegye a HiQ data scraping tevékenységét, miután úgy döntött, hogy nyilvános információról van szó, vagyis a dolog nem esik a védett számítógépekhez való hozzáférést kriminalizáló törvény hatálya alá.

A LinkedIn többször is fellebbezett az ügyben, legutóbb éppen 2020 márciusában a LinkedIn ismét fellebbezett a döntés ellen, mivel álláspontja szerint a data scraping jogosulatlannak minősül a technikai akadályok bevezetését és a HiQ-nak küldött felszólítást követően. Az alapvető kérdés ennek alapján az lenne, hogy a LinkedIn adatainak begyűjtése és felhasználása a CFAA törvény szerint engedély nélküli tevékenységnek számít-e, ha a szolgáltató ezt egy levélben megtiltja valakinek.

Az arcom nem a magánéletem része

A bíróság szerint azonban inkább az a lényeg, hogy az engedélyezés vagy annak visszavonása mennyire értelmezhető koncepció egy olyan szolgáltatás esetében, amelynek igénybevételére alapértelmezett módon nincs szükség előzetes engedélyre, de egy adott személytől – vagy akár szoftverrobottól – mégis meg akarják tagadni a hozzáférést. A LinkedIn egyébként saját statisztikája alapján naponta közel 100 millió automatizált kísérletet blokkol a webes felületein megjelenített adatok letöltésére.

A fellebbviteli bíróság most ismét a HiQ javára döntött, ismér kiemelve, hogy a cég léte is veszélybe kerülne, ha nem férhetne hozzá a LinkedIn-en nyilvánosan elérhető profilokhoz. A LinkedIn a maga részéről azonban az ítéletnek szélesebb körű következményeiről beszél: szerinte minden olyan vállalat, amelynek publikus webhelye szervesen kapcsolódik az üzletmenetéhez, innentől teljesen ki lesz téve a bárki által üzemeltethető, invazív robotoknak.

A cég úgy látja, hogy a jelszavas védelem itt nem megoldás, mivel az ilyen webhelyeket a keresőmotorok többé nem indexelnék, ez pedig lehetetlenné tenné egy nagy csomó üzlet működését az online kiskereskedőktől egészen a közösségi platformokig. Más kérdés, hogy a mesterséges intelligenciát fejlesztő vállalkozások például gyakran támaszkodnak a tömeges data scraping eljéásokra, és mind a hatóságok, mind a jogvédők megtalálják őket, amikor mondjuk milliárdnyi arcképet szippantanak le az internetről az arcfelismerő rendszerek betanításához. A téma így minden bizonnyal tarítéken marad, függetlenül a mostani ítélettől: az érdekeltek üdvözlik a fellebbviteli bíróság döntését, az ipari léptékű data scraping ellenzői azonban a LinkedIn-hez hasonlóan aggasztónak tartják a gyakorlat normalizálását.

Piaci hírek

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.