Sajtóhírek szerint Brüsszelben éppen áttekintik a nagy technológiai cégek ellen folyó vizsgálatokat, miközben a tengerentúlon a második ciklusára készülő elnöktől remélnek védelmet az internetes óriások vezetői.

Akár az amerikai technológiai nagyvállalatok ellen folyó hatósági vizsgálatok megváltoztatásával, potenciális következményeinek csökkentésével is járhat az a Brüsszelben most zajló felülvizsgálati folyamat, amelyre leginkább azért van szükség, mert Washingtonban új vezető kezdi meg a munkát. Mindezt a Financial Times írta meg kedden, az ügyre rálátó forrásokra hivatkozva.

A lapnak név nélkül nyilatkozó magas rangú uniós diplomata úgy értékelt, hogy a tavalyi választás után szintén új felállással működő Európai Bizottság helyzete nem lesz könnyű, ha következetesen szeretné betartatni a digitális szolgáltatások és piacok működését szabályozó paragrafusokat (DSA, DMA). Az Egyesült Államok 47. elnökeként jövő hétfőn hivatalba lépő Donald Trump kegyeit látványosan keresik a techcégek vezérei, akik a jó kapcsolatot arra használhatják fel, hogy védelmet kapjanak az EU "vegzálásától".

A felülvizsgálat kiterjed minden olyan ügyre, amelyet tavaly március óta indítottak az EU digitális piacokra vonatkozó szabályozása alapján. Ennek befejezéséig pedig "minden döntést és potenciális bírságot szüneteltetnek", ugyanakkor az ügyekkel kapcsolatos technikai munka folytatódik.

Más források ezzel párhuzamosan arról számoltak be, hogy a brüsszeli szabályozók "politikai utasításra várnak", hogy végleges döntést hozhassanak a Google-t, az Apple-t és a Metát érintő ügyekben.

Nincs itt semmi látnivaló!

Az értesülésekre reagálva az EB szóvivője azt közölte, hogy nincs szó semmiféle felülvizsgálatról, pusztán teljesen normális eljárás keretében értékelik a szóvan forgó ügyeket. Utóbbinak pedig természetesen semmi köze Trump beiktatásához. A Reuters érdeklődésére Henna Virkkunen uniós politikáért felelős biztos szintén azt hangsúlyozta válaszlevelében, hogy az uniós vizsgálatok a szokásos módon folytatódnak, és nem született döntés azok felfüggesztéséről.

Bármennyire is igyekszik Brüsszel céljai és módszerei változatlanságát súlykolni, az tagadhatatlan, hogy gyökeresen megváltozhat a helyzet, amennyiben az új washingtoni kabinet késznek mutatkozik erőteljesen reagálni ezekre az eljárásokra. A hétfőtől az Egyesült Államok 47. elnökeként tevékenykedő Trumpot mindenesetre a Meta alapító-vezére már múlt héten felszólította, hogy nyújtson védelmet az EU-s szabályozás égisze alatt folytatott vizsgálatokra, amelyek Mark Zuckerberg olvasatában csak az innovációt megfojtására és az érintett cégek büntetőadóztatására alkalmasak.

Ezzel kapcsolatban Virkkunen közvetlen elődje, a posztját tavaly ősszel átadó Thierry Breton azt nyilatkozta a Reutersnek, hogy a Bizottságnak vissza kell szorítania a szabályainak gyengítésére irányuló kísérleteket. "Világosan látjuk a szabályozás kikezdését célzó törekvést" – mondta a Reutersnek. "A szabályozás semmiképpen sem cenzúra, ellentétben azzal, amit ellenzői folyamatosan állítanak."

Piaci hírek

Szintet lépett a DÁP: már mobilon is adhatunk-vehetünk autótí

Jelentős erősítést kapott a Digitális Állampolgárság Program, azaz a DÁP: a mobil alkalmazással már a használtautók adásvételét is 'le lehet papírozni' teljesen elektronikus úton.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.