Még azelőtt hagyta ott a céget, hogy abból kifejlődött volna a ma ismert informatikai óriásvállalat. Korai részesedésének köszönhetően máig a világ 27. leggazdagabb embere, sportmecénás, technológiai befektető és jótékonysági projektek támogatója volt.
Hirdetés
 

Paul Allen 1953-ban született Seattle-ben, ahol a középiskolában ismerkedett meg a nála két évvel fiatalabb Bill Gatesszel. Miután megszakította egyetemi tanulmányait, és erre Gates-t is rábeszélte, 1972-ben alapították meg első közös vállalkozásukat, hogy aztán 1975-ben útnak indítsák az akkor még Micro-Soft néven bejegyzett céget is. Allen 1982-ben távozott a Microsofttól, miután Hodgkin-kórral diagnosztizálták; ekkor a Gatesszel való megállapodás értelmében már csak a vállalat 36 százalékát birtokolta.

Bár a 36 százalék kevesebb az eredeti 50-nél, Allen távozásakor visszautasította a részvényenként 5 dolláros kivásárlási ajánlatot, ami a későbbiekre nézve kritikus döntésnek bizonyult: a Microsoft felfutása dollármilliárdossá tette az egykori társalapítót, akit hosszú évekig a világ tíz leggazdagabb embere között tartottak számon, de a Bloomberg Billionaires Index legfrissebb listáján is a 27. helyen szerepelt 26,1 milliárd dollárosra becsült vagyonával.

Bár Allen formálisan több mint három és fél évtizede visszavonult, a Microsoft igazgatótanácsát csak az ezredfordulón hagyta ott, és mostanáig a társaság stratégiai tanácsadója maradt. 2009-ben non-Hodgkin limfómával kezelték, akkor még sikeresen; a betegség azonban nemrég kiújult, és Paul Allen október 15-én, 65 éves korában elhunyt. Bill Gates legrégebbi és legjobb barátjának nevezte őt, aki nélkül a személyi számítástechnika sem született volna meg.
 


Allen szerteágazó üzleti tevékenysége és ingatlanbefektetései mellett technológiai és médiacégekbe fektette pénzét, nevéhez privát űrprogram is fűződik. Sportmecénásként a Seattle Seahawks (NFL) és a Portland Trail Blazers (NBA) tulajdonosa volt, de részt vett az MLS-ligában induló Seattle Sounders 2009-es felállításában is. Tudományos projektjei között elsőként említik az Allen Institute for Brain Science, az Institute for Artificial Intelligence, az Institute for Cell Science és a Stratolaunch Systems alapítását.

Életes során több mint 2 milliárd dollárt adományozott oktatási vagy környezetvédelmi célokra, művészeti, egészségügyi vagy közösségi programokra. Legaktívabb időszakában a Time magazin két egymást követő évben is a világ száz legbefolyásosabb embere közé választotta.

Közösség & HR

CIO Podcast #59: A megoldásszállítók is készülnek a NIS2-re

Egyrészt őket is érinti az Európai Unó új kiberbiztonsági direktívája, másrészt igyekeznek segíteni a felkészülésben ügyfeleiknek. A főbb lépésekről és a nehézségekről is beszélgettünk az Invitech szakértőivel.
 
Hirdetés

A NIS2-megfelelőség néhány technológiai aspektusa

A legtöbb vállalatnál a megfeleléshez fejleszteni kell a védelmi rendszerek kulcselemeit is.

Az uniós direktíva felpezsdíti a magyar kiberbiztonsági piacot, az auditokból átfogóbb képet kapunk a gazdaság és az ország kiberképességeiről is. Interjú dr. Bencsik Balázzsal, az SZTFH kibervédelmi igazgatójával.

a melléklet támogatója a RelNet Technológia Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.