Az RR Auction a napokban több tucat olyan tárgyat árverezett el, amelyek az Apple történetének és az azt később világcéggé növesztő Steve Jobs karrierjének egy-egy fontos állomását szimbolizálják. A gyűjtők és rajongók nem is fogták vissza magukat, és a tételek többsége az előzetesen becsült értéknél jóval többért, nem ritkán többször annyiért talált gazdára.
Az árverés egyik "sztárja" vitathatatlanul az a négyzetrácsos papírra vetett hirdetéstervezet, amelyet maga Jobs készített az Apple-1 modell 1976-os piacra dobásához. A füzetlapra írt szöveg leginkább a vállalatot beindító, még mindenféle periféria nélkül árult számítógép technikai specifikációját tartalmazza, de a lap alján ott van Jobs elérhetősége is. Utóbbi cím nem más, mint Jobs szüleinek háza, amelynek garázsában szerelték össze az alapítók és ismerőseik az első készülékeket. A szöveg egyébként jórészt megegyezik a cég első nyomtatott hirdetésével, amely az Interface Magazine júliusi számában jelent meg 1976-ban.

A végül több mint 175 ezer dollárért, azaz átszámítva nagyjából 62 millió forintért elkelt csomag részét képezte két polaroid fotó is. Az egyiken egy Apple-1-es látható billentyűzettel és monitorral összekötve, míg a másikon maga a rendszer látható működés közben. Erre a második képre szintén maga Jobs írta rá mintegy szabadkozva, hogy azért "homályos, mert a kamera rázkódott".
Igazi relikvia
A héten tartott árverés legtöbbért elkelt tétele nem tekinthető meglepetésnek, hiszen egy működőképes, a tervező Steve Wozniak által aláírt Apple-1 számítógépről van szó, amelyből összesen csak 200 példány készült. A becslések szerint nagyjából 50 megmaradt példány közül ezt a darabot üzemképessége emeli még komolyabb szintre az amúgy is relikviának számító modellek között. A szintén Apple-alapító Wozniak aláírása pedig csak hab a tortán.

Ilyen háttér mellett egyáltalán nem volt túlzónak tekinthető az előzetes 200 ezer dolláros értékbecslés. Ehhez képest ugyanakkor már-már csalódásnak tekinthető, hogy végül "mindössze" 223 520 dollárnál csapott le a kalapács. Már csak azért is, mert 2012-ben egy német aukciósház 500 ezer euróért adott túl egy másik Apple-1 modellen.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?