Lapértesülések szerint Washington és Tokió egy olyan közös alap létrehozásának a lehetőségét vizsgálja, ami nagyszabású amerikai technológiai és infrastrukturális beruházásokat tenne lehetővé.
Hirdetés
 

A SoftBank alapítója, Maszajosi Szon egy amerikai-japán szuverén vagyonalap létrehozását javasolta, amelynek célja nagyszabású befektetések megvalósítása lenne a technológiába és az ahhoz kapcsolódó infrastruktúrába az Egyesült Államokban – számolt be róla bennfentes forrásaira hivatkozva a Financial Times. A lap értesülései alapján Szon már megvitatta a tervet Scott Bessent amerikai pénzügyminiszterrel is, bár hivatalosan még nem tett senki javaslatot a vagyonalap felállítására, és sem az amerikai pénzügyminisztérium szóvivője, sem a SoftBank nem kívánt válaszolni a FT kérdéseire.

A cikkből mindenesetre kiderül, hogy a projekthez jelentős tőkeáttétel mellett körülbelül 300 milliárd dollárnyi induló forrásra lenne szüksége ahhoz, hogy az elképzelt hatékonysággal működjön. A "Washingtonban és Tokióban is nagyon magas politikai szinten" vizsgált felvetés szerint az alapot az amerikai pénzügyminisztérium és a japán pénzügyminisztérium közösen birtokolná és működtetné jelentős részesedéssel, mindkét kormánynak bevételi forrást biztosítana, de a korlátolt felelősségű partnerek számára is nyitva állna, lehetőséget kínálva akár az amerikai és a japán lakossági befektetőknek is a részvételre.

Az új pályán mindenki jól járna vele

A FT forrásai szerint Bessent olyan bevételi források után kutat a pénzügyminisztérium számára, amelyek nem járnak adóemeléssel, és a mostani felvetés is egy ilyen potenciálisan megoldás lehetne, emellett más kormányzatoknak is mintaként szolgálna az Egyesült Államokkal való szorosabb befektetési kapcsolatok kialakítására. Bár konkrét javaslatról a fentiek alapján még nincs szó, a Trump-féle vámháború kapcsán a japán tárgyalók és az amerikai adminisztráció is a kereskedelmi megállapodás felé halad, és a júniusi G7-csúcs alkalmából tervezett találkozójukra lehetséges mérföldkőként hivatkoznak.

A cikkben idézett bennfentesek szerint Japán a befektetéstől egyfajta védelmet remél a washingtoni politikai döntésektől, de a feltételezhető adókedvezményekkel a közös alap tényleges profitot is termelhetne az eredeti befektetések arányában. A FT egyébként emlékeztet rá, hogy Szon közel áll Trumphoz, akit decemberben Mar-a-Lagó-i otthonában is meglátogatott, ezért a személye központi szerepet játszik a közös alapról szóló javaslatban. A SoftBank vezetője januárban is Trump mellett állt, amikor bemutatta 500 milliárd dolláros Stargate-tervet, ez utóbbi pedig éppen az a fajta projekt, amely befektetéseket vonzhatna a javasolt vagyonkezelő alapból – állította a lapnak az egyik "Szon gondolkodásmódját ismerő személy".

Piaci hírek

Máris megszűnik a ChatGPT automata modellválasztója az ingyenes felhasználásban

Nemcsak drága, hanem az OpenAi szerint nem is népszerű, így a bonyolultabb kérdésekre adott pontosabb válaszokhoz ismét manuális modellválasztásra lesz szükség.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – egy jól működő adattudományi szervezet alapjai

Miért bukik el annyi adattudományi kezdeményezés már az indulás után? A válasz gyakran nem az algoritmusok összetettségében, hanem az adatok minőségében és kezelésében keresendő. Stabil adatforrások, következetes feature-kezelés és egy jól felépített Feature Store nélkül a gépi tanulás ritkán jut el a valódi üzleti értékteremtésig.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.