Alacsony pénzügyi és digitális képzettséggel rendelkező áldozatokra utaztak, az óriási összegeket kriptotőzsdéken keresztül váltották készpénzre.

A The Register a helyi médiában megjelent jelentésekre hivatkozva számolt be róla, hogy az indiai Uttar Prades állam kiberbűnözés elleni hatósága szerint kínai csalók 529 millió dollárnak (több mint 201 milliárd forintnak) megfelelő eszközöket loptak el indiai lakosoktól azonnali kölcsönöket kínáló alkalmazásokon, részmunkaidős állásajánlatokon és hamis kriptovaluta-kereskedelmi rendszereken keresztül. A tavaly áprilisban felszámolt bűnözői hálózat által okozott károkat korábban 378 millió dollárra tették, ez az összeg azonban még nem tartalmazta a kriptovalutákkal kapcsolatos csalásokat, amelyekt elsősorban tömeges szétküldött szöveges üzeneteken keresztül terjesztettek.

Az SMS-üzeneteket az indiai rendőrség Kínába vezette vissza, néhány operátor pedig Nepálban tevékenykedett, szintén a kínai bűnözők irányítása alatt, preparált webhelyeket és kriptoalkalmazásokat hozva létre a befektetők átverésére. Az így kicsalt pénzeket először indiai bankszámlákra és digitális tárcákba utalták, majd továbbították a Zebpay és Binance platformokra, hogy végül Kínában váltsák készpénzre. Ugyancsak a múlt héten buktattal le egy másik, Kínához köthető kölcsönző alkalmazást, amely az észak-indiai Harijána államban működött, és amelyen keresztül négy indiai állampolgár csalt ki pénzeket kis összegű kölcsönök ígéretével.

Ebben az esetben a gyanúsítottak még saját telefonközpontokat is felállítottak, és kifejezetten olyan embereket céloztak meg, akik alacsony szintű pénzügyi vagy digitális képzettséggel rendelkeznek. Ők a Kínában működtetett Husys nevű azonnali üzenetküldő alkalmazás segítségével tartották a kapcsolatot külföldi társaikkal, és kínai partnereik megbízásából Indiában alapított fedőcégek részvényeseiként és vezetőiként léptek fel. A hatóságok azt is közölték, hogy letartóztatták a Mr. Dortse néven hivatkozott gyanúsítottat is, akit az egész csalássorozat mögött álló agytrösztnek tartanak, és nagyszámú, kínai kapcsolatokkal rendelkező fedővállalkozás alapításáért felelős az ország területén.

Biztonság

Kamu webshopokat ajánlgat a ChatGPT

A csalók jó érzékkel igyekeznek kihasználni, hogy az emberek többsége nemcsak használja a generatív chatbotokat, de sokan közülük vakon meg is bíznak a kapott válaszokban.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.