Az Ericsson szerint 2027-re már az összes csomag majdnem fele ilyen lesz, és az ezekhez kapcsolódó mobilhálózati adatforgalom is több mint két és félszeresére növekszik.

A legfrissebb, júniusban kiadott Ericsson Mobility Report előrejelzése szerint az 5G-s mobil előfizetések száma már ebben az évben meghaladja az 1 milliárdot, miután már tavaly is több mint 20 szolgáltató indította el önálló 5G hálózatait, 2022-ben pedig várhatóan kétszer ennyien követik majd a példájukat. Az ötödik generációs hálózatok adaptációja időarányosan már a megjelenésük óta gyorsabban növekszik, mint korábban a 4G-é, és ha az Ericssonnak igaza van, akkor ahhoz képest két évvel gyorsabban éri el az 1 milliárd előfizetőt is.

Ha a dolog így folytatódik, akkor az 5G-s előfizetések száma világszerte 2027 végére éri el a 4,4 milliárdot, ami az összes mobil előfizetés majdnem felének, 48 százalékának felelne meg. A gyors fejlődés eredményeként az 5G-képes eszközök szállításai 2021-ben a 2020-as mennyiség duplájára bővültek, meghaladva a 615 milliós volument. A tempóra jellemző, hogy ennek során egyetlen év alatt is több mint 650 féle 5G-s okostelefon-modellt dobtak piacra a készülékgyártók, ami önmagában is az addig megjelent összes 5G-s eszköz felét tette ki.

Mostanában évente dupláznak

Az Ericsson prognózisa alapján 5 éven belül Észak-Amerikában már az összes mobil-előfizetés 90 százaléka valamilyen 5G-s csomag lesz, míg ugyanez az arány Nyugat-Európában 82 százalékos, Ázsia északkeleti részén pedig 74 százalékos lehet. Indiában, ahol a bevezetés hivatalosan még el sem kezdődött, az elemzők addigra 40 százalékos adaptációt jósolnak. Az Ericsson Mobility Report rendszeresen frissített becslései ezúttal is a makrogazdasági és felhasználói trendekre, a piacok érettségére és a technológiai fejlődés ütemére alapulnak.

Az előfizetések és forgalom alakulásához a bázist különböző forrásokból származó előzményadatok alapján állapítják meg, amelyeket az Ericsson belső adataival validálnak, beleértve az ügyfélhálózatokban végzett méréseket is. Ennek alapján például az aktuális anyagban azt valószínűsítik, hogy 2022 végére az egyes okostelefononkra jutó, átlagos havi adatforgalmazás várhatóan meghaladja a 15 gigabájtot, ami 2027 végére a 40 gigabájtos nagyságrendbe növekszik, miután a globális mobilhálózati adatforgalom az elmúlt két évben is sorra megduplázódott.

Részletek az Ericsson Mobility Report 2022 júniusi kiadásában »

Mobilitás

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.