AHa! Brain Store néven indít vállalati akcelerációs programot az Antenna Hungária. Műsorterjesztési, műsorgyártási és telekommunikációs ötleteken dolgozó startupokat várnak.

Május 31-éig lehet jelentkezni az Antenna Hungária akcelerációs programjára, az AHa! Brain Store, amelyre elsősorban kommunikációs tematikájú startupokat várnak. A 200 millió forint keretösszegű program műsorgyártással, műsorszóró hálózatokkal, multimédiával, vezeték nélküli és felhő alapú megoldásokkal, illetve IT/telekommunikáció, big data és IoT területével kapcsolatos innovatív megoldások megvalósítását célozza. Az érdeklődők a www.ahabrainstore.hu oldalon jelentkezhetnek.

A programba kerülő cégek dedikált mentort kapnak. Többek között Balogh Péter (Baconsult), Málnay Barnabás (EIT Digital & Smartware.Tech) és az MKB Fintechlab vezetője, Pereczes János is vállalat mentorálást.

Csak hét nyerhet

A pályázók közül a szakmai zsűri legfeljebb 7 innovatív vállalkozást választ ki. Egy program maximum 60 millió forint tőkebefektetést kaphat, de a pénzhez mellé jár szakmai támogatás és akszelerációs szolgáltatás is. Az Antenna Hungária hozzáférést biztosít például telekommunikációs hálózatokhoz, az ügyfélköréhez és az értékesítési csatornáihoz, valamint építési és tesztelési infrastruktúrát, projektmenedzsment-tapasztalatot is nyújt.

Elsősorban persze olyan, inkubációs és magvető fázisban lévő, magas szellemi hozzáadott értékkel, de relatíve alacsony tőkével rendelkező vállalkozásokat keresnek, amelyek a kapcsolhatók az Antenna Hungária tevékenységéhez – mondta Dóbé Sándor, az Antenna Hungária stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója. A hét startup kiválasztásának egyik fő szempontja lesz a pályázó kompetenciája, elkötelezettsége, valamint az üzleti terv megvalósíthatósága.

A program koordinátora a Drukka Startup Studió lesz, amelynek már van gyakorlata az inkubáció és akceleráció terén. Segít a mentorálásban, a képzések és külső befektetési lehetőségek szervezésében, illetve hozza azokat az Antenna Hungáriánál hiányzó kompetenciákat, amelyek a termékfejlesztéssel és gyors árbevétel generálással függnek össze.

Közösség & HR

Az MI megnehezíti a bug bounty programok működtetését

Nem csak a kibertámadások frekvenciája nőtt. Ömlenek a hibavadász platformokra a mesterséges intelligenciával azonosított sérülékenységek. Jelentős részük szemét.
 
Hirdetés

Költségcsökkenésből finanszírozott modernizáció

A cloud-native alkalmazások megkövetelik az adatközpontok modernizációját, amihez a SUSE többek között a virtualizációs költségek csökkentésével szabadítana fel jelentős forrásokat.

Felhőalapú automatizációs modellek konkrét vállalati felhasználásban - hat folyamat, ahol már bizonyított az AIaaS és az RPAaaS.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.