A fiók biztonsági beállításainak ellenőrzésért most 2 gigával hízhat a Drive tárhely.

Sok vállalat sokféleképpen igyekszik felhívni a figyelmet a net használatának biztonsági vonatkozásaira, de közülük a Google mostani akciója kecsegtet a legnagyobb sikerrel. A Biztonságosabb Internet Világnapjához (Safer Internet Day) kötődően a cég hasznos tippekkel látja el a felhasználókat, amelyek elvégzése után 2 gigabájttal bővül a Google Drive addigi kapacitása.

Nem vagyunk elég óvatosak

Az e-mail fiókunkkal, adatainkkal kapcsolatos hozzáállásunk kifejezetten ellentmondásos, hiszen egyrészt az összes felmérés arról számol be, hogy végtelenül felelőtlenek vagyunk, amikor az adataink biztonságáról van szó, a Gallup egyik kutatása mégis azt állapította meg, hogy az amerikai netezők többsége sokkal jobban tart a netes fiókjának feltörésétől, mint attól, hogy betörnek a lakásukba.

A Google szolgáltatásit, főleg a Gmailt használva több biztonsági megoldás érhető el felhasználói oldalról, amelyek az ezt összegyűjtő oldalon érhetők el. Itt elsőként azt tanácsos beállítani, hogy ha valamilyen módon kizáródnánk a fiókunkból, akkor mely mobilszámra érkezzen segítség, jelszó az irányítás visszaszerzése érdekében. Egyébként érdemes a kétlépcsős azonosítást is beállítani a fiókhoz, ami sokkal erősebb védelmet ad az egyszerű jelszóhasználathoz képest.

Február végén jön a bővítés

A plusz 2 gigához vezető út következő lépése annak ellenőrzése, hogy az utóbbi időben mikor, honnan, illetve milyen szoftverből látogattuk meg a fiókunkat. Amennyiben itt kínai, vagy egyéb valószerűtlen helyszíneket találunk, érdemes lépéseket tenni („valami nem stimmel” gomb). Az ellenőrzés utolsó lépéseként azt nézhetjük végig, hogy pontosan milyen alkalmazásoknak adtunk hozzáférési engedélyt a fiókban tárolt adatokhoz.

Tovább tehát a biztonságos internetezés kikövezett útján, amihez a Google plusz 2 gigabájtnyi Drive tárhellyel járul hozzá. Az ellenőrzés után egyelőre nem érdemes keresni a bővítés jeleit, mivel azt a Google február 28. környékén írja jóvá minden fiók esetében, amiről a tulajdonos e-mail értesítést is fog kapni.

Piaci hírek

Hamarosan nyílik az első teljesen robotizált hotel

Az egyedülállóként beharangozott kezdeményezés Kínában valósul meg. Az egyetlen emberi alkalmazott nélkül folyamatosan működő 44 szobás szálloda részlegesen már idén kinyithat Sencsenben.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.