Tárgyalásokat folytat a mérnöki szoftvereket gyártó Bentley Systems felvásárlásáról.

Szoftvergyártó cég felvásárlásáról tárgyal a Schneider Electric. Több mint 18 milliárd dollár körüli összegért venné meg a mérnöki szoftvereket fejlesztő Bentley Systemset (a cégnek semmi köze a híres brit autómárkához). A Bloomberg pénteki értesülését azóta mindkét vállalat megerősítette, de a részletekről nem nyilatkoztak. Ha sikerül megállapodni, ez lehet a francia vállalat történetének egyik legnagyobb felvásárlása.

A Bentley, melynek központja a pennsylvaniai Extonban található, nagy mérnöki és építési projekteket (pl. hidak, repülőterek, közművek, bányák) támogató eszközöket fejleszt, így jól beleillik a Schneider Electric stratégiájába. Utóbbi vállalat ugyanis az elektromos berendezések gyártásától mára eljutott a komplex megoldások szállításáig: épületekhez, adatközpontokhoz és gyártóüzemekhez egyaránt szállít energiarendszereket, egyéb berendezéseket és szoftvereket. Kiemelt piaci szerepét mutatja, hogy a vállalat értéke az elmúlt öt év alatt háromszorosára nőtt. Jelenleg mintegy 120 milliárd euróra becsülik.

A Bentley Systems más nagyságrend. Elemzői becslések szerint a szoftvergyártó mintegy 18,5 milliárd dollárért lehet a Schneider Electricé. A franciák az utóbbi néhány évben erősen nyitottak a szoftveripar irányába. Például két lépésben vásárolták meg a szintén ipari szoftvereket fejlesztő brit Aveva Groupot. 2018-ban 1,7 milliárd fontot fizettek a cég 60 százalékáért, majd tavaly további 3,9 milliárdot a maradék 40 százalékért.

A Schneider piaci helyzete egyébként jó. Tavaly 36 milliárd euró volt az éves bevétele. Különösen Kínában épített ki erős pozíciókat, ahol nagy a kereslet az épületek és adatközpontok energiahatékonyságát javító automatizálási és szoftveres megoldásaira. Az a globális tendencia is kedvez a francia cégnek, hogy a vállalatok és kormányok jelentős erőfeszítéseket tesznek az energiafogyasztás csökkentéséért.

Vegyes a fogadtatás

A Bentley egy ideje már keresett vevőt. Ilyen volt például korábban a bizonyos piacokon a Schneiderrel is versenyző Siemens, amely állítólag még 2020-ban tárgyalt a cég felvásárlásáról. A két szervezet kapcsolata egyébként régóta szoros: 2016-ban kötöttek stratégiai szövetséget, és az elmúlt években közös innovációs programokba is kezdtek.

A Financial Times által megkérdezett elemzőket némileg meglepte a felvásárlási ajánlat. A tavaly kinevezett vezérigazgató, Jean-Pascal Tricoire ugyanis olyan stratégiát hirdetett, ami nem a revolúcióra, hanem az evolúcióra épül. Ebből a piac azt gyanította, hogy a vállalat a felvásárlással terjeszkedés helyett az organikus növekedésre épít.

A hírre egyébként a Schneider árfolyama gyengült, a Bentley Systemsé viszont látványosan erősödött.

Piaci hírek

Fekete péntekjük volt Amerikában a csipgyártóknak

A lavinát a Broadcom várakozásoktól elmaradó jelentése indította, ami után az MI-csipek szállításában érdekelt gyártók részvényei testületileg kezdtek gyengülni.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.