Nem biztos, hogy lesz is valami a dologból, de a szabadalmat azért már benyújtotta a nagy ötlethez.

A készülékgyártókat időről időre kihívás elé állítja, hogy valamilyen módon ismét felkeltsék a vásárlók érdeklődését, akik törvényszerűen beleunnak a túlreklámozott és túlerőltetett technológiákba. Ez volt a helyzet például a megapixel-őrülettel, újabban pedig a készülékekbe épített kamerák számával igyekeznek egymásra licitálni. Az egy, két, sőt három kamerával (Huawei P20 Pro) rendelkező okostelefonok után már kiadtak négy (Samsung Galaxy A9) és ötkamerás (LG V40 ThinQ) modelleket is, de a jelek szerint még ez is csak a kezdet.

A LetsGoDigital számolt be az LG egy újabb szabadalmáról, amely a telefon hátoldalára nem kevesebb mint tizenhat kamerát pakolna egy négyszer négyes mátrixban. Az elképzelés lényege, hogy a gép egyetlen felvétellel – vagyis ugyanabban a pillanatban – több különböző szögből is rögzíteni tudja ugyanazt a dolgot. Ez egyrészt lehetőséget ad a 3D-s felvételek készítésére, másrészt a képeket később módosítgatni lehet az egyes elemek változtatásával, nem beszélve arról, hogy minden felvételnél több opció közül választható ki a legelőnyösebb kép.

A dolog így néz ki az LG saját ábráján:
 

forrás: LG – LetsGoDigital


A megoldást a mesterséges intelligenciára épülő rendszer is támogatná, amely képes lenne azonosítani, indexelni és kereshetővé tenni a képeket. Így az adott fényképen akár ujjal kijelölve is ide-oda váltható lenne minden fontosabb objektum: egy csoportképen mondjuk össze lehet válogatni, de akár ki is lehet cserélni az arcokat egy-egy előnyösebb változatra. Ehhez a szelfi-vonalon egy kiegészítő is járna, ami nem más, mint a jóval korábbi eszközökhöz is használt tükör. Íme a hiánypótló újításokról egy másik ábra:
 

forrás: LG – LetsGoDigital


A tizenhat kamerás szörnyszülött azt a funkcionalitást emelné egy felsőbb szintre, ami a fentebb említett V40 esetében már megjelent a mozgó GIF képek formájában. Egyébként a tizenhat kamera egymás mellé pakolása annyiban nem is életszerűtlen elképzelés, hogy már akad rá gyakorlati példa, bár nyilván nem egy karcsúnak szánt csúcstelefon esetében. Az LG-nek a nagy csomó szenzort a megszokottnál sokkal kisebb helyre kellene bezsúfolnia, így a felvételek minősége a képfeldolgozási technológiákon múlik majd.

A tizenhat extra kicsi kamera ötletét a beszámolók óvatosan kezelik, és sokan túlzásnak is tartják (fenntartva persze, hogy még nincs szó semmilyen konkrét termékről). A gyártókra nehezedő innovációs kényszer azonban óhatatlanul is ilyen kvázi-innovatív próbálkozásokat eredményez, amelyek nem létező problémákra adnak jól-rosszul működő válaszokat. Egy friss felmérés szerint azonban a felhasználókat már csak a dizájn oldaláról lehet megfogni az értelmetlen újításokkal: talán nem véletlen, hogy a Samsung tavasszal adja ki 1700 dolláros, hajlítható okostelfonját.

Konzumer tech

Korallbébiket is terelget a gyilkos őrdrón

A Nagy-korallzátonynál járőröző RangerBot kezdetben a tengericsillagok kordában tartására figyelt. Új változata viszont gondozói szerepet is ellát.
 
A hiperkonvergens infrastruktúrák úgy biztosítják a felhő gyorsaságát és rugalmasságát, hogy a bizalmas adatokat nem kell külső szolgáltatóra bízni. A Cisco Hyperflex all-in-one megoldásába pedig már multi-cloud platformok is integrálhatók.

a melléklet támogatója a Cisco Systems

A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2018 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.