Az első szériában ötven darabot eszkábált össze Steve Wozniak és Steve Jobs első számítógépükből, az Apple 1-ból. Ezekből egy kiváló állapotú, működő példányt a héten árvereztek el.

1975-ben kezdte építeni saját számítógépét Steve Wozniak, aki a már működőképes modellt, a későbbi Apple 1-et megmutatta egykori iskolatársának, egy bizonyos Steve Jobsnak. Jobs azonnal rájött, hogy ebből üzletet lehet csinálni. A többi pedig már történelem.

Veterán a kalapács alatt

Az IT-történelem egyik ilyen darabját, az első szériában készült 50 példány egyikét kínálták fel New Yorkban egy árverésen. A teljesen működőképes állapotban lévő Apple 1 értékét az aukciót bonyolító cég előzetesen 300-500 ezer dollár körüli összegre lőtte be, de a leütési ár ennél jóval magasabb lett.

Az első Apple gép elkészítése bővelkedett érdekes részletekben. Mint említettük, Jobs vette rá Wozniakot, hogy kezdjék "nagy mennyiségben" gyártani a számítógépet. Ő volt az, aki kiváló üzletemberként azonnal szerzett is egy 50 darabos rendelést egy számítógépkereskedő bolttól. Az első szériát a Jobs család garázsában gépészkedte össze Wozniak, teljesítve az egy hónapos leszállítási határidőt. Az Apple 1 első megjelenésekor 666,66 dolláros árcédulát kapott, ami mögött nem sátánizmust, hanem Wozniak azonos számjegyekből álló számok iránti gyermeki rajongását kell keresni.

Volt már több is

Mivel az Apple második generációjának '77-es megjelenésekor a leadott Apple I-eket beszámították az árba, majd azokat Jobsék megsemmisítették, így az ösváltozatból rendkívül kevés maradt meg. Egy januári kimutatás szerint mindössze 63 darab Apple 1 létezik, ezek többsége pedig nem is működőképes. Így a most felkínált, kifogástalan állapotban lévő példányért nem volt irreális a nagyjából 400 ezer dollárra belőtt eladási ár.

Főleg, hogy ezzel még nem is sikerült volna rekordot dönteni. Két évvel ezelőtt egy működőképes példányért 400 ezer eurót (mostani árfolyamon több mint 510 ezer dollárt) adtak. Még ennél is többért, 516 ezer euróért (közel 660 ezer dollárért) vitték el tavaly májusban az eddigi rekordárat elért modellt. A meg nem nevezett ázsiai ügyfél azonban nem csak egy "sima gépet" kapott, hiszen ezen az Apple 1-on ott virított Wozniak aláírása, plusz a csomag része volt egy korabeli üzleti tranzakcióról szóló levél Jobstól és az eredeti használati útmutató is.

Végül azonban 905 ezer dollárnál, átszámítva 220 millió forintnál állt meg a licit, azaz ez a példány lett a világ legdrágábban gazdát cserélt Apple 1 készüléke. Szóval ha valakinek esetleg porosodna egy a garázsban, érdemes elővenni!

Piaci hírek

Exkluzív hazai kutatás: CIO-szerep újraírva

Milyen volt, milyen ma és milyen lesz egy jó informatikai vezető? Erre kereste a választ a Budapesti Corvinus Egyetem CITO kutatócsoportja és a Bitport együttműködésében készült kutatás. Dr. Fehér Péter egyetemi docens, kutatásvezető írása.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.