A Thoma Bravo magántőketársaság ezért a tetemes summáért összesen négy leányvállalatot vesz át a gondokkal küzdő repülőgépgyártó óriástól.

A Boeing kedden közölte, hogy összesen 10,55 milliárd dollárért megválik Digital Aviation Solutions üzletágának bizonyos elemeit a Thoma Bravo magántőke-társaságnak, beleértve a Jeppesen navigációs termékeit és szoftvereit is. Az amerikai repülőgépgyártó a bejelentés szerint megtartja az üzletág olyan alapvető digitális képességeit, amelyeken keresztül a repülőgép- és flottaspecifikus adatokra építve flottakarbantartási, diagnosztikai és szervizszolgáltatásokat nyújthat kereskedelmi vagy katonai ügyfeleinek.

A Reuters beszámolója alapján Kelly Ortberg vezérigazgató a digitális portfólió (illetve egyéb, nem alapvető eszközök) eladásával a Boeing adósságállományát próbálja csökkenteni. Az ügylet középpontjában álló Jeppesen a hírügynökség szerint más magántőke-befektetők és legalább egy légiipari beszállító érdeklődését is felkeltette, így sikerült az árát 10 milliárd dollár fölé nyomni, amivel 2025-ös EBITDA eredményének nagyjából 16-szorosára értékelték a 25 évvel ezelőtt 1,5 milliárdért felvásárolt céget.

A vevők is jól járhattak vele

Az ügylet finanszírozása a Reuters forrásai szerint közvetlen hitelezők 4 milliárd dolláros hitelcsomagjával valósul meg, és az elmúlt időszak egyik legnagyobb carve-out (egy üzletág leválasztását célzó) tranzakciójaként hivatkoznak rá. A Ball Corporation még 2023-ban értékesítette légiipari üzletét a brit BAE Systemsnek 5,6 milliárd dollár értékben, de ide tartozik a British Airways februári bejelentése is, amely szerint a társaság megvásárolja a Boeing karbantartási tevékenységét a London melletti Gatwick repülőtéren.

A Reuters emlékeztet rá, hogy a Boeing az Insitu drónos bizniszét is eladja, de külön megállapodás keretei között. A Colorado államban működő, több mint 3 ezer embert foglalkoztató Jeppesent önmagában is keresett eszközként jellemzik, amelynek jó "állandó pénztermelő képessége" van más iparági szereplők és a magántőke-befektető társaságok kezében is. Elemzők szerint ráadásul kézenfekvő, hogy profitálni fog a légi közlekedési technológiai aktuális fejlesztéseiből és a repülőgépgyártás várható felfutásából is.

Piaci hírek

Már nem minden arany, ami MI?

Egy indiai startupprogram finoman jelzi: nem elég "nagyobbat" mondani, hanem érdemes valami eredetivel, ám perspektivikussal előállni.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.