Egy finn általános iskolás szúrta ki az Instagram hibáját, ami miatt simán törölni tudott hozzászólásokat.

Az informatikai vállalatok legtöbbjénél hivatalos program fut, amely a cég programjaiban létező hibák felkutatását ösztönzi, nem ritkán nagyon komoly összegekkel. Egy-egy jó fogással forintba átszámolva milliókat lehet keresni a jó szemű, tapasztalt szakembereknek. Most azonban valami egészen ritka dolog történt: egy tízéves gyerek kopogtatott az Instagramnál, mert komoly kiskaput talált.

Fiatal finn felfedező

Az eset még idén februárban történt, de csak most került nyilvánosságra. A Facebook tulajdonában lévő, alapvetően fényképek és videók megosztására kitalált Instagram rendszerében bukkant egy meglehetősen durva hibára egy alig 10 éves finn "csodagyerek". A Jani néven emlegetett kissrác rájött, hogy lehet bárki szöveges kommentárját törölni a közösségi hálózaton.

Az ügyet jelentette a Facebooknak, és hogy lássák, nem a levegőbe beszél, törlölte is a cég egyik tesztfiókjának kommentjét. Hogy ez mennyire komoly ügy, azt Jani egy finn újságnak a következők példával illusztrálta: "bárkit ki tudtam volna törölni, akár Justin Bibert is".

 

Forrás: Ilthalehti.fi


Március a vállalat jelezte Janinak, hogy a hibát kijavították és természetesen jár neki az etikus hackerek jutalma. Ez jelen esetben 10 ezer dollárt jelentett, ami kisvártatva meg is jelent az általános iskolás (vagy talán inkább a szülei) számláján. Jani a pénzből egy biciklit, focifelszerelést és testvéreinek új számítógépeket szeretne venni. A jószívű etikus hacker amúgy ezzel a Facebook programjának legfiatalabb bugvadásza lett. Eddig egy 13 éves tartotta ezt a rekordot. 

Boldogan szórják a pénzt

A cég 2011-ben indította a hibakeresést ösztönző programját, és azóta több mint 4,3 millió dollárt fizettek ki bő 800 jelentőnek. A díjazás egyébként nem a bug összetettségétől függ, hanem sokkal inkább az általa potencionálisan okozható károk nagyságától. Jani találata ebből a szempontból meglehetősen komolynak számít, hiszen tavaly az átlagos kifizetés 1780 dollár volt.

Biztonság

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.