A koreai cég 2015 első negyedévében biztató eredményeket produkált.

A Samsung üzleti jelentései az elmúlt egy évben folyamatosan csökkenő bevételekről és nyereségről számoltak be, aminek az lett a következménye, hogy a magát erősen tartó Apple beérte a koreai vállalatot az értékesített okostelefonok terén. Most, hogy mindketten publikálták a legfrissebb eredményeket, kissé nehézkes az összevetés, mivel a Samsung nem közli az eladott mobilok adatait, ezért ez ügyben a Strategy Analytics becsléseit lehet iránymutatóként használni.

1. Samsung,. 2. Apple

A piacot vezető két gyártó a tavalyi év utolsó három hónapjában hasonló volumenben (kb. 74 millió) értékesítették készülékeiket, most azonban a Samsung ismét el tudott lépni az Apple-től. 2015 első negyedévében 61 millió iPhone talált gazdára, a Samsung ugyanebben az időszakban a Strategy Analytics elemzői szerint ismét meghaladta a 80 milliós darabszámot. A szakértők ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy míg az Apple képes magasan tartott átlagárakkal, így nagyobb profitrátával dolgozni, addig a Samsung a mennyiséget főleg a Galaxy sorozat olcsóbb tagjaival éri el.

A leszállított okostelefonok (fent) száma és a gyártók piaci részesedése (lent) (Forrás: Strategy Analytics)

A Samsung 83 millióra becsült teljesítménye méretes előrelépés az előző év utolsó negyedévének 74,5 milliójához képest, alaposan elmarad azonban 2014 hasonló időszakában leszállított 89 milliótól. A gyártó ezzel együtt azt jósolja, hogy a következő időszakban tovább növekednek a bevételek és a nyereség is, amit elsősorban a Galaxy S6 két verziójának piacra kerülése idéz majd elő. A Samsung egyébként 2015 első negyedévében 44 milliárd dollárnyi bevétel mellett 5,6 milliárd dolláros üzemi nyereséget hozott össze, ami 12 és 30 százalékos csökkenés a 2014-es számokhoz képest.

A Strategy Analytics erősorrendje szerint a Samsung ismét magabiztosan vezeti a piacot 24 százalékos részesedéssel, ami az előző negyedévben 19,6 százalék, azaz pont annyi volt, amennyi az Apple-nek jutott. Most a cupertinóiak visszaestek 17,7 százalékra, viszont érdemes azt is figyelembe venni, hogy az előző év hasonló időszakához képest az Apple erősíteni tudott 15,3 százalékról, a Samsung azonban masszív piacvesztésben van, hiszen akkor még 31,2 százalékos részesedést tudhatott magáénak.

A félvezető ipar tartja magát

A Samsung többi divíziójának teljesítményét is megnézve kiderül, hogy a szórakoztató elektronikai üzletág teljesített a legrosszabbul a maga 28 százalékos bevétel csökkenésével. A cég szerint ennek oka egyrészt a gyenge szezonalitásban keresendő, másrészt az erős dollár sem tett jót az európai, illetve fejlődő országok piacainak. Jó állapotnak örvend azonban a félvezető divízió, aminek nem ártott az év elejei pangás, sőt, sikerült növelni a DRAM és SSD eladásokat. Hasonlóan jól muzsikált a megjelenítőkért felelős Display Panel, mivel a prémium OLED kijelzőket tartalmazó termék iránt élénk kereslet mutatkozott.

Mobilitás

A KPMG megíratta az MI-vel, hogy mi mindenre jó az MI – csak hibásan

Az mindenesetre kiderült, hogy a mesterséges intelligencia önfényezésben legalább annyira jó, mint a tanácsadók.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.