Elindult a toborzás a navigációs szoftvereket gyártó NNG gyakornoki programjának negyedik fordulójába. Végzős egyetemistákat várnak globális projektekhez, valós állásajánlattal.

Elsősorban a C/C++ programnyelvet ismerőket keres az NNG a szoftverfejlesztők számára GearUp néven két éve elindított gyakornoki programjának negyedik kurzusára – jelentette be Magyari Andrea, az NNG HR-vezetője. A navigációs szoftverekkel az elmúlt évtized alatt globálissá nőtt magyar vállalat azzal a céllal indította el ezt a kezdeményezést, hogy a végzős egyetemisták köréből maga nevelje ki az utánpótlást.

Valós projektekbe kapcsolódhatnak be

A projekt nem titkolt célja, hogy az informatikában tapasztalható munkaerőhiány ismeretében az évente mintegy 200 fővel bővülő szoftvercég a problémára legalább részleges megoldást találjon.

Az utánpótlás program hat hónapig tart, az aktuális fordulóra gondos előszűrés után kiválasztott négy jelölt ez idő alatt rotációs rendszerben, az NNG három fejlesztő részlegénél is kipróbálhatja magát, megismerkedhet a navigáció fejlesztésének olyan különleges területeivel, mint a 3D-s vizualizáció, a hangfelismerés vagy az okosautó rendszerek. Az egyes állomásokon mentor segít a gyakornoknak. A program végén kiértékelik a hallgató munkáját, és ha elégedettek vele. konkrét állásajánlatot kap a cégtől. Az eddigi fordulókban több mint tízszeres volt a túljelentkezés.

Aránytalanul kevesen választanak IT-szakokat

Az esélyes jelölteknek az említett programnyelven felül legalább társalgási szinten kell beszélniük angolul, és vállalniuk kell a heti minimum 30 órás munkaidőt. Nem árt, ha a jelentkezőnek más programnyelvben (Linux, Python, Java) is van jártassága.

Magyari Andrea szerint sokat kell még tennie a hazai oktatási rendszer alakítóinak azért, hogy a jelenleginél többen válasszák az IT-s szakmákat. Magyarországon a középiskolás diákoknak csupán 10 százaléka jelentkezik informatikai jellegű szakokra, Ázsiában ezek aránya helyenként elérheti a 80 százalékot.

Az NNG-nél cél az is, hogy minél többen lány válassza ezt a szakmát a lányok köréből. A cégnél jelenleg 20 százalék a női alkalmazottak aránya, a fejlesztők körében 15 százalék. Az NNG tapasztalata szerint precíz hozzáállásuk miatt a nők nagyon jól teljesítenek szoftvertesztelőként is.

Közösség & HR

Rasszista, gyűlölködő, Hitler-imádó posztokat tolt Musk "javított" chatbotja

A Grokot fejlesztő xAI alig győzi törölni az alig néhány nappal ezelőtt továbbfejlesztett generatív algoritmusból áradó szemetet.
 
A kompromittált rendszerek, a dark weben felbukkanó ügyféladatok vagy a zsarolóvírus-kampányok következményei már a vezérigazgatói és pénzügyi igazgatói irodában csapódnak le – jogi, reputációs és üzleti szinten is. Lehet és kell is védekezni ellene.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.