A Schneider Electric magyarországi leányvállalata most jelentette be, hogy novembertől Veres Zsolt tölti be a mintegy 1500 főt foglalkoztató cég országigazgatói pozícióját. Helyét attól a Spilkó Józseftől veszi át, aki a multinacionális vállalatnál maradva a közép-kelet-európai térségében irányítja majd az üzletfejlesztést.

A munkáját egy hónapja megkezdő Veres Zsolt legfontosabb feladatának jelenleg azt tartja, hogy a szervezet kultúrájának, folyamatainak és stratégiájának gyors megismerése után az eddig is sikeres területek mellé új növekedési lehetőségeket azonosítson. A Schneider Electric Magyarországon amellett, hogy megoldásszállító, fontos nemzetgazdasági szereplő is. Így a magát igazi csapatjátékosnak tartó vezető kiemelt célja a vállalat ismertségének növelése a gazdaság azon szegmenseiben is, amelyekben még kevésbé ismert - áll a kiadott hivatalos közleményben.
A Budapesti Műszaki Egyetemen végzett szakember eredetileg villamosérnökként diplomázott, majd a Külkereskedelmi Főiskola elvégzése után mester-tanulmányait a milánói SDA Bocconi menedzserképző iskolában folytatta. Az IBM Hungary Kft.-nél kezdte pályafutását, ahol 12 évet dolgozott különböző értékesítési vezetői pozíciókban. 2002-ben csatlakozott az SAP-hoz, kereskedelmi igazgatóként, ezt követően és az Oracle vállalatnál töltött kétéves kitérő után ismét visszatért az IBM-hez, ahol 5 évig vezérigazgatóként irányította a szervezetet, majd a kelet-európai kormányzati szektort.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?