Az átszervezés legnagyobb nyertese Sundar Pichai. A jövőben ő felügyeli az összes kulcstermék fejlesztését.

Átszervezték a Google menedzsmentjét, amelynek az lett az eredménye, hogy felbukkant egy új erős ember: Sundar Pichai. Az indiai születésű szakember – ha eddig keveset is hallhattunk róla – nem akárki. Neve a Microsoftnál is felbukkant a Ballmer-utód kersésénél.

Az átalakítás után Pichai-hoz tartozik a keresés, a Google+, a Google Maps, sőt a hirdetések és a kereskedelem is. Emellett megmaradnak az eddig vitt területei is: a Chrome böngésző, az Android és a Google Apps.

Larry Page elnök-vezérigazgató irányítása alatt marad viszont a YouTube, a Google X-ben folyó kutatások, valamint az okosotthon projektek, melyekhez többek között idén januárban vásárolta meg a cég az intelligen termosztátokat, füstérzékelőket stb. fejlesztő Nestet.

10 év alatt hatalmas karrier

A 42 éves Pichai 2004 áprilisában jött a Goggle-höz McKinsey-től, ahol vezetési tanácsadó volt. Első, műszaki, diplomáját még Indiában szerezte. De üzleti képzésre már az Egyesült Államokban, a Standfordra és a Pennsylvania Egyetemre járt. A Google-nél gyorsan emelkedett a ranglétrán. 2011. óta alelnökként irányította a Chrome fejlesztését, majd tavaly márciusban Andy Rubintól átvette az Android irányítását is (aki viszont a robotikai kutatásokra nyergelt át).

Sundar Pichai-t integratív személyiségként jellemzik. A cég a központosítástól elsősorban fejlesztések gyorsulását várja. Távlatilag Pichai egyesek szerint akár a cég elnök-vezérigazgatói posztjára is esélyes.

Közösség & HR

OpenAI-incidens: olcsó reklám vagy valós veszély?

A szakértő szerint tekintsük inkább egy nagyon fontos figyelmeztetésnek.
 
Hirdetés

Öt kérdés, amelyet érdemes feltenni felhőplatform-választás előtt

Egy felhőplatform értékét nemcsak a szolgáltatásai határozzák meg, hanem az is, hogy egy kritikus helyzetben mennyire képes támogatni a vállalat működését.

Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.