A Legion Meter akár 92 százalékos sebességnövekedést is képes elérni a mobileszközök USB-ről való töltésekor.
Hirdetés
 

Lassan kezd olyan érzésünk lenni, hogy az igazán nagy ötletek kizárólag a közösségi finanszírozás keretében képesek eljutni a piacra. Ez a helyzet ezzel a Legion Meter esetében is, ami az USB portról való töltés lassúságával próbál leszámolni.

Pörgeti a töltést

Azzal valószínűleg minden mobiltulajdonos tisztában van, hogy ha a számítógép, vagy notebook USB portjáról szeretné feltölteni a készülékét, akkor többszörös töltési időre számíthat a hálózati csatlakozóval való töltéshez képest. A PLX Devices fejlesztésében készülő, pendrive formájú eszköz azt ígéri, hogy akár 92 százalékkal gyorsabban tudjuk feltölteni a mobilunkat, sőt, ezen kívül egy sor diagnosztikai funkciót is kínál a termék.

Ha első ránézésre kicsit vásári, két pálcikás kütyünek is tűnik a Legion Meter, azt érdemes tudni, hogy a PLX Devices már több sikeres, crowdfunding alapú terméket hozott tető alá, de ezen kívül is sok, elsősorban akkumulátor technikával összefüggő megoldása van a Szilícium-völgyben működő cégnek. A cikkünknek apropót adó eszközt a töltésre használni kívánt USB porthoz, a készüléket pedig ehhez kell csatlakoztatni, aminek következtében a cég szabadalmaztatott technológiájával a mobil sokkal gyorsabban töltődik fel.

A készítők azt állítják, hogy a Legion Meter mindig a szükséges határértékek között marad, ezzel együtt képes arra, hogy optimalizálja, azaz gyorsítsa a töltés folyamatát. A folyamatok nyomon követését (pl. a töltés várható végét) egy apró OLED kijelző segíti, amin töltés előtt be lehet állítani, hogy az energiára szomjazó eszköz egy iPhone, vagy androidos készülék. Ez utóbbi azonban végső soron az összes többi, vagyis BlackBerry, Windows Phone, és bármilyen mobileszközt jelent, ami csak létezik.

Aki a pontos mérési eredményekre, illetve teljesítmény növelésre kíváncsi, az a Kickstarter kampány oldalán található táblázatokban tájékozódhat – a lényeg az, hogy a korábban emlegetett 92 százalékos ugrást egyedül az iPhone 4s/4 mobiloknál érték el, a többi eszköz esetében átlagban 50-60 százalékos gyorsulást lehet elérni a töltés közben.

Mindent mérő mérő

A Legion Meter másik hasznos módja a multiméter funkció, amivel figyelhetjük, hogy a használatban lévő USB port mekkora elektromos feszültséget, áramerősséget, és teljesítményt ad le a tölteni kívánt mobilnak. Sőt, a fejlesztők szerint az is jó móka, amikor a kütyü bevetésével pontosan bemérhető a háztartásban lévő külső akkumulátorok valós teljesítménye, ami után a felhasználó rendszerint rájön, hogy a dobozon feltüntetett értékek meg sem közelítik a valós adatokat.

Már sokadjára bizonyosodik be az a képlet, mely szerint a Kickstarteren, és ez egyéb hasonló oldalakon az olcsó, kisebb beruházást igénylő projektek lesznek általában sikeresek. Ez a helyzet a Legion Meter esetében is, ami a 10 ezer dolláros célt már jócskán túlteljesítette a jelenlegi 210 ezer dolláros összeggel úgy, hogy még 27 nap van hátra a kampányból. A legolcsóbban most 49 dollárért lehet hozzájutni, amihez érdemes hozzászámolni az USA-n kívüli szállítás plusz 10 dollárját. Ez azt jelenti, hogy egy vállalkozó szellemű hazai adakozó október környékén, kb. 13 ezer forintos áron juthat hozzá a Legion Meterhez.

Konzumer tech

Az MI-adatközpontok építői is az indiánok földjére pályáznak

A mesterséges intelligenciát fűtő infrastruktúra erőltetett ütemű kiépítése újabb fejezetet nyitott az őslakos közösségek kizsákmányolásának történetében, de a hírek szerint itt-ott már az ellenállás is éledezik.
 
Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.