Növekvő bevételről és rekord számú okostelefon eladásáról tudott legfrissebb pénzügyi jelentésében beszámolni a dél-koreai gyártó. A nagy durranásnak ígérkező G2 pedig még csak most jön.
Több mint 12 millió telefont szállított le a második negyedévben az LG, ami történelmi rekordnak számít (és nincs is annyira tragikusan lemaradva a szintén most elért 32 milliós iPhone-rekordtól). A frissen kiadott üzleti jelentésből az is kiderül, hogy ugyan tavasszal kétszámjegyű mértékű volt a forgalom éves növekedése, ám a kasszában így is kevesebb maradt.



Az Optimus G bemutatója: hamarosan itt az új generáció

Az összvállalati szinten elért 15 230 milliárd von forgalom 10 százalékkal több, mint a 2012-es teljesítmény. A jobb bevételi számok mellett azonban az üzemi eredmény és a nettó profit területén is visszaesés látszik. Előbbi 527-ről 479 milliárdra apadt, utóbbi a tavalyi 169 után csak 156 milliárd lett idén.

Optimális számok ■ A tévéktől a telefonokon át a légkondicionáló berendezésig számtalan terméket gyártó LG-nél a június végén zárt negyedév egyértelműen a mobil divízió sikereit hozta. A rekord mennyiségben leszállított okostelefonok a forgalomra is jó hatással voltak: éves összevetésben közel 35 százalékkal folyt be több az idei Q2-ben. Az eredmények főleg az Optimus család L sorozatának köszönhetők, de a csúcskategóriás területen is jó fogadtatásra talált a G illetve a G Pro változat. Utóbbi kategóriában augusztus elején érkezik a sok szempontból igen reményteli új generáció, a G2, ami további lökést adhat az üzletágnak. A mobilos divíziónál jól láthatóan kezd kifizetődni a hagyományos telefonoktól való elfordulás: üzemi eredmény szintjén egy évvel ezelőtt még 28 milliárdos mínusz csúfoskodott, míg most már 61 milliárd von pluszban zártak.

Az LG jelenleg legjelentősebb üzletágánál is zajlik némi átalakulás. Az otthoni szórakoztatóelektronikért felelős részleg a magasabb kategóriát képviselő Ultra HD és OLED tévék felé mozdult el. A gyenge kereslettel és erős globális versennyel súlyosbított tévés szektorban tulajdonképpen nem is tragikus, hogy a tavalyi forgalmat sikerült megismételni, ám az üzemi eredmény közel a harmadára esett vissza, azaz komoly ára volt az összbevétel szinten tartásának.

A dél-korei gyártó informatikávan nem szorosan összefüggő divíziói kivétel nélkül kiválóan teljesítettek. A háztartási készülékekért illetve a légkondicionálókért és egyéb energetikai berendezésekért felelős üzletág egyaránt több mint 10 százalékkal tudta megfejelni a 2012 hasonló időszakában elért bevételét.

Ezzel a mobillal arathat az LG
Apple: zuhanó nyereség, még mindig erős iPhone

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.