A Twitter új szolgáltatásában a trendek és az ajánlások alapján hallgathatunk zenét. Hozzánk csak később jön.
A mikroblog szolgáltató hosszas szivárogtatás és lebegtetés után végre hivatalosan is bejelentette, hogy elindítja a Twitter #music szolgáltatást. Az egyébként is pörgő zenei streaming piac így egy új szereplővel gazdagodott, csak éppen a Twitternek sikerült teljes egészében a saját karakteréhez igazítani az új funkciót.

iOS only  A mai naptól iOS-en (androidos verzió egyelőre nincs és nem is lehet tudni, hogy mikor lesz), illetve böngészőben használható Twiter #music, amely inkább egy zenei felfedező, mintsem egy szimpla zenehallgató alkalmazás. Az iTunes, Spotify, illetve Rdio fiókok beépítésével azért lehetőség van a szokásos, streaming alapú zenehallgatásra, és ehhez ki sem kell lépni az appból. A Twitter #music igazi specialitása az, hogy egy ajánló motorra épül, ami figyeli a Twitteren uralkodó globális (zenei) trendeket, illetve a követett felhasználók által hallgatott zenéket és ez alapján ajánl a figyelmünkbe felvételeket. 



#Now Playing felület az alkalmazásban (a kép nagyítható)

A webes felületen, illetve az alkalmazásban is négy kategóriába rendezték azt, hogy mit hallgathatunk. Ezek a Popular (népszerű), az Emerging (új és népszerű), a Suggested (ajánlott), illetve a Now Playing (most játszott). Az első kettő a Twitterre kikerült, zenei tartalmú üzeneteket monitorozza, míg az utóbbi kettő a követettjeink zenei tevékenységét figyeli és gyűjti össze, hogy ezek alapján mi érdekelhet bennünket is. Érthető módon az is cél volt az app, valamint a szolgáltatás megtervezésénél, hogy a közösség is aktívan épüljön, így a Twitter #music kiemeli a zenekarok, zenészek Twitter profilját, illetve rajtuk keresztül ajánl további olyan személyeket akiket érdemes lenne követnünk.

Nekünk még várnunk kell  Jelenleg tehát három zenei szolgáltató állt be a #music támogatói közé, így, aki valamelyiknek előfizetője, az már a Twitter felületén is használhatja ezeket, illetve az ő katalógusukból kap zenei ajánlatokat a követettek, illetve a nagyvilág zeni ízlése alapján. A Twitter egyértelművé tette, hogy nem áll meg itt, és további szolgáltatókkal keresi az együttműködést, ami már csak azért is jó lenne, mert sem a Spotify, sem az Rdio nem elérhető egyelőre (hivatalosan) Magyarországon.

Hétéves lett a Twitter 
Könnyed vásárlás egyetlen Twitter üzenettel
Nagy szám! Tíz magyarországnyi aktív Twitter-felhasználó 

Ez még a kisebb baj lenne, de egyelőre maga a #music szolgáltatás sem érhető el hazánkból: a webes felületre be lehet jelentkezni, de ott zenei tartalom nem jelenik meg. Jelenleg USA, Írország, Ausztrália, és Új-Zéland részesül a jóból, hogy miként és mikor bővül az országok köre, azt egyelőre nem lehet tudni.

Muskhoz hű körítéssel jelentkezett be a tőzsdefelügyelethez a SpaceX

A várhatóan még idén parkettre lépő űrkutatási, távközlési és MI-fejlesztői vállalatpolip szerint potenciálisan a világ minden üzletét, sőt még egy kicsit többet is képesek lehetnek majd megszerezni az általuk alakított új érában.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.