Újabb magyar startup sikerének örülhetünk: néhány napja kaptuk a hírt, hogy a Karma Platform egyetlen külföldi résztvevőként jutott be a Bloomberg Tradebook GROW londoni befektetői fórumára.
Az önmagában is megérne egy misét, hogy ma a sikeres magyar startupok elsősorban az infokommunkációs iparágból kerülnek ki. A gyakran emlegetett és már elsősorban a nemzetközi piacon mozgó Balabit–LogMeIn–Prezi–Ustream négyesfogat sikerén felbuzdulva egyre-másra jönnek létre kezdeményezések, melyek hazai fejlesztések nemzetközi piacra vitelét kívánják támogatni.

Csak néhány példa. Februárban jelentették be az iCatapult megalakulását, áprilisban az IVSZ rendezett konferenciát és versenyt, de a nagy nemzetközi cégek is beszálltak a startupokban rejlő innovációs energiáért folytatott versenybe, nemrégiben a Deutsche Telekom kezdeményezéséről adtunk hírt.



London tárt karokkal vár Jó látható az a törekvés is, hogy a világ nagyvárosai szeretnék magukhoz vonzani a tehetséges fejlesztő csapatokat. A ShiwaForce.com számára most London nyújt kitörési lehetőséget. A cég Karma Platform projektje, amely üzleti logikát segítő alkalmazás, a Bloomberg Tradebook idén indított GROW programjában kapott lehetőséget arra, hogy a nemzetközi piac is felfigyeljen rá.

A fórumon részt vevő projektek a következő egy évben, négy etap során, közösen megállapított mérföldköveket teljesítenek, és az egyes alkalmakon bemutatják az elért eredményeiket. A befektetők végigkövetik tíz startup vagy konkrét termék alakulását. A folyamat lezárásaként – szerencsés esetben – a befektető és a fejlesztők üzletet is kötnek. Ezt az utat kell bejárniuk a Karma fejlesztőinek így, az első forduló éppen a napokban lesz.

A fejlesztők emellett a közösségi finanszírozást is kipróbálják. Hamarosan indul a Kickstarteren az első támogatói kampánya Karma Platformnak, ami fejlesztésre fordítható tőke mellett ismertséget, népszerűséget és ezzel együtt elkötelezett felhasználói tábort is hozhat a projektnek. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a Kickstarteren keresztül azonnal visszacsatolást is kapnak a termékről.

Rövid karriertörténet A Karma történetéről Südy Istvánt, a ShiwaForce.com Zrt. munkatársát kérdeztük e-mailben. A céget a 2006-ban alapított Active Vision hozta létre 2011-ben, ide szervezve ki a fejlesztési tevékenységét. Maga az Active Vision nem ismeretlen cég a hazai piacon. Webes fejlesztéseit több hazai cégnél, például az OTP Banknál és a Magyar Telekomnál is használják. 2010-ben a Deloitte Fast 50 listára is felkerültek, az előkelő 12. helyezést sikerült megszerezniük.

A ShiwaForce.com-nak viszont a Karma Platform az első terméke, amellyel megnyerte a Startup Underground versenyt. Südy szerint itt ismerték fel, hogy mekkora potenciál is van a Karmában. A lehetőségek kiaknázásához azonban befektetőre is szükség volt.

"Megállapodtunk egy privát befektetővel, aki azonban ragaszkodott ahhoz, hogy a cégcsoport tevékenységeit egy cégbe konszolidáljuk. Így 2012 év végére minden tevékenységet a ShiwaForce.com Zrt.-be vontuk össze" – írta lapunknak Südy. Azóta a jelenleg a körülbelül 50 főt foglalkoztató cég két magánszemély, a céget jelenleg is vezető Kovach Anton és egy privát befektető tulajdonában van.

Versennyel és konferenciával támogat startupokat az IVSZ
Startup: jól járhatsz, ha támogatod
Az iCatapult nemzetközi piacra visz startupokat

Excel rugalmassága az ügyviteli rendszerek tudásával A Karma Platform fejlesztésekor az volt a cél, hogy egy olyan alkalmazás jöjjön létre, amely a merev ügyviteli rendszerek képességeit (autentikáció, autorizáció, verziókövetés, csatolmánykezelés, több felhasználó kezelése, multi-platform elérés stb.) az Excel rugalmasságával képes megoldani – foglalta össze a Karma lényegét Südy. Az eddigi fejlesztési szakaszban privát béta előtti állapotig jutottak el.

A továbblépésben Südy szerint sokat segíthet a Bloomberg fóruma. "Olyan visszajelzéseket kaphatunk, melyeket feldolgozva rengeteget tudunk fejlődni, főleg stratégia szinten. Folyamatosan nemzetközi mércével mérik a teljesítményünket, folyamatos visszajelzést adnak a jelenlegi állapotunkról és a választott stratégiánkról. Emellett értékes nemzetközi kapcsolatokat tudunk kiépíteni, és komoly nemzetközi befektetőkkel tudunk találkozni" – fogalmazott.

Südy István azt is elárulta, hogy bár a tömegesen elérhető termék csak jövő év első félévére készül el, már van egy szerződött ügyfelük, akinek még ebben az évben átadják a kész redszert.

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.