A finnek több információt is megtartottak maguknak, amikor egy-egy készülék fejlesztése folyt.
Hirdetés
 
A múlt hét legnagyobb erejű történése volt, amikor kiderült, hogy a Microsoft felvásárolja a Nokia mobilos részlegét. Az 5,4 milliárd eurós üzletről már több megközelítésben is írtunk, viszont az még mindig egy nagy kérdőjel, hogy pontosan miért és hogyan lesz ezután jobb a redmondiak élete mobilfronton. Steve Ballmer adott ugyan pár tippet például a készülékek elnevezésével kapcsolatban, de Joe Belfiore, a CNET-nek adott interjújában már sokkal konkrétabban fogalmaz.

Szuper, titkos  A két vállalat a Nokia Lumia 800 bemutatása óta szorosan együttműködik ugyan, viszont a Microsoft Windows Phone üzletágáért felelős vezetőjének nyilatkozata szerint a Nokia esetenként visszatartott információkat a készülő mobilokkal kapcsolatban. „Számos olyan valós szituáció is történt, amikor a Nokia a készülékek tervezése közben több információt titokként őrzött”, fogalmaz Belfiore, aki azt is hozzátette, hogy ha tudják, mire készülnek a finnek, akkor változtatnak a szoftveren, vagy legalább bizonyos fejlesztési szakaszokat jobban priorizálnak, aminek következtében a végeredmény is jobb lehetett volna.
 

Joe Belfiore

Amint a Nokia mobilos részlege a Microsoft kezébe kerül, ezek a szituációk elkerülhetőek lesznek, és így a mobilok gyorsabban, hatékonyabban készülhetnek el, és kerülhetnek a piacra. Belfiore egyetlen konkrét esetet sem nevezett meg, amikor a Nokia titkolózott a MS előtt, arra azonban tett utalást interjújában, hogy az együttműködés kezdetén akadtak leginkább nehézségek a partneri viszonyban. Az első közös termék, a Lumia 800 esetében a Nokia már egy korábban megálmodott, megtervezett készüléket gondolt át és szeretett volna a lehető leggyorsabban a piacra juttatni. Belfiore szerint „minden nagyon gyorsan történt, a termék maga rendben volt, de messze nem annyira jó, mint azok a mobilok, amiket most viszünk piacra.”

Összehangolódtak  Nagyot változott azonban a két vállalat közötti viszony, hiszen a legutoljára bejelentett és fotózásban nagyon erős Lumia 1020 több olyan funkciót kapott, amit szoftveres oldalról is támogatni kellett. Belfiore szerint az információáramlás itt már sokkal jobban működött, a Microsoft lehetővé tette, hogy a Windows Phone egy fotó elkészítésekor képes legyen egyszerre két fényképet is elmenteni a memóriába. A segítség azonban oda-vissza működött (és Belfiore üzenete szerint ez a terület lesz még hatékonyabb a jövőben), hiszen egyes esetekben a Nokia segített megértetni a Microsofttal, hogy bizonyos régiók mennyire eltérő igényekkel bírnak, ha az okostelefonos funkciókról van szó. 


Stephen Elop a Lumia 1020 bemutatóján: egyre jobb az összhang?

„A fejlődő országok piacán a felhasználók előszeretettel osztanak meg fotókat egymás között Bluetooth segítségével, míg az USA-ban ezt a lehetőséget szinte senki sem használja.”, avat be a részletekbe Belfiore. „Nekünk még csak nem is volt ilyen funkciónk betervezve az operációs rendszerbe, nem értettük, miért lenne rá szükség, sőt, még a funkció fontosságának a fokát sem éreztük.” Hasonlóan nehéz volt a Microsoft számára azt is elfogadni, hogy a költségek mennyire fontosak az árérzékeny piacokon, így Belfiore tulajdonképpen elismerte, hogy elhibázott lépés volt szigorú hardveres feltételeket lefektetni a Windows Phone-nal kapcsolatban.

Nokia: egy 25 éves kapcsolat vége
A Microsoft felvásárolta a Nokia mobilos részlegét

Megrázta a világot a Nokia-Microsoft üzlet

Ez azóta érezhető is a MS szoftveres politikájában, enyhül a szigor, aminek következtében egyre jobban esnek a Nokia WP-s készülékeinek árai, ami előfeltétele annak, hogy a rendszer az értékes fejlődő országok piacán is jelentős növekedést érjen el. Az CNET interjúban is szóba került a többi gyártóval (HTC, Huawei) fennálló viszony kérdése, amivel kapcsolatban Belfiore lakonikus válasza úgy szólt, hogy „az évek során egyes partnerek jönnek, mások mennek, de a nagy képen ez mit sem változtat.”

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.