Az év elején tapasztalható vásárlási roham alaposan alább hagyott a szerverpiacon. A Gartner friss adatai szerint a második félévben ennek ellenére sikerült kellemes növekedést produkálnia a legtöbb régiónak és gyártónak.
Jobb előbb, mint később
Az amerikai piackutató előzetes számai alapján az idei második negyedévben világszinten 13,6 milliárd dollár értékben vásároltak szervereket. Ez nagyjából 7,2 százalékkal jobb adat, mint az egy évvel ezelőtti eredmény, de az első negyedévben produkált közel 18 százalékos robbanáshoz képest szegényesnek tűnik. Elemzők szerint ennek oka a fokozatosan erősödő dollár. A nem egyesült államokbeli vásárlók vélhetően idén inkább előrehozták a szükséges beszerzéseket az év elejére, minthogy néhány hónappal később relatíve még drágábban legyenek kénytelenek megvenni az eszközöket. Ezt támasztja alá az az adat is, miszerint a régiók közül az USA-ban növekedtek leginkább az eladások mind darabszámot, mind értéket nézve.
A gyártók rangsorát továbbra is kényelmesen vezeti a HP, amelynek kasszájába minden négy szerverre költött dollárból egy jut. A Dell ölébe hullott a második legnagyobb szállító titulusa, miután tavaly ősszel az IBM eladta x86-üzletágát a Lenovónak. A tranzakció következtében az eladó visszacsúszott a harmadik helyre, míg a kínai vállalat közvetlen az amerikaiak mögé zárkózott fel. A portfólió átadását azonban egyelőre egyik fél sem tudta meggyőzően kihasználni, hiszen a két vállalat együttes eredménye elmarad a tavaly ilyenkori adatoktól. Miközben a két legnagyobb játékos hozta az iparági növekedési ütemet, az IBM és a Lenovo egyesített eladásai 6 százalékkal elmaradnak a 2014-es forgalmuktól.
2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?