Akit nem győzött meg a frissítést szorgalmazó ablakocska, azzal keményebben tárgyalnak: a jövő nyáron megszűnik a korábbi Windows-verziók támogatása az új processzorokkal működő gépeken.

Aki abban a hitben élt, hogy a gépén futó Windows 7 operációs rendszer 2020-ig, a Windows 8 pedig 2023-ig élvezi a gyártó támogatását, annak egy-másfél éven belül jó eséllyel újra kell gondolnia a dolgot. A Microsoft bejelentése szerint ugyanis jövő nyártól csak a Windows 10 támogatja majd az újabb generációs processzorokat, vagyis a korábbi OS-verziók – bár a biztonsági patch-eket és a korábbi hardverekkel kapcsolatos kompatibilitási  támogatást továbbra is biztosítják hozzájuk – nem kapják meg azokat frissítéseket, amelyeknek a zavartalan működésüket kellene biztosítaniuk az új PC-ken.

Az idén már lehet ilyen gépeket venni

Az Intel esetében a Skylake platform lesz a vízválasztó, amely 2017. július közepéig élvezi a szoftvergyártó támogatását. A megjelenés előtt álló Kaby Lake processzorokkal szerelt számtógépek ugyanakkor már a kezdetektől csak a Windows 10-et futtatják majd, de ugyanígy áll a helyzet az AMD, a Qualcomm, az NVidia vagy a Samsung termékeivel is, amelyekkel a Windows 10-es tabletekben és ultrabookokban találkozhatunk.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy aki az idén új gépet vásárol, amelyben már Intel Core 7000-es CPU, Qualcomm Snapdragon 820 SoC vagy például AMD socket AM4 (Bristol Ridge) APU dolgozik, az csak a Windows 10-hez élvezheti maj a Microsoft hivatalos támogatását.

A vállalat blogján is olvasható közlemény szerint az új szilícium-generációk megjelenésével csak a legújabb Windows biztosíthatja a rendszer és a hardver közti mélyebb integrációt. A Microsoft felhívja rá a figyelmet, hogy a Windows 7 tíz évvel ezelőtt született, így a legújabb processzorok esetében már komoly hálózati, grafikai, biztonsági és egyéb kihívásokat jelentenek az illesztőprogramok vagy a firmware-ek esetében szükséges emulációk.

Szokatlan lépés, de egyáltalán nem meglepő

Mindez ürügynek megfelel, magyarázatnak már kevésbé, de ettől még tény, hogy a Microsoft radikális üzleti lépésre szánta el magát. Az otthoni felhasználókat eddig is változatos eszközökkel terelgették az új OS – és ezzel párhuzamosan az Edge böngésző – felé, a mostani rendhagyó bejelentés pedig az üzleti felhasználókat is vastagon érinti. A vállalati ügyfelek ugyanis az otthoni felhasználóktól jóval lemaradva követik a Windows-főverziók frissítéseit, így a 2017. július 17-i határidő elsősorban nekik biztosít némi mozgásteret.

A Microsoft közleménye egyébként arról számol be a vállalati telepítésekkel kapcsolatban, hogy a Windows 10-et nagyjából 22 millióan használják céges környezetben vagy oktatási célokra, és az üzleti ügyfelek 76 százaléka már elindított valamilyen Windows 10-es kísérleti bevezetést – ebben a tekintetben a Windows 10 minden idők legjobb rajtját könyvelhette el ebben a szegmensben.

A PC-gyártók valószínűleg nem csak szavakban támogatják az új útitervet, ami a végfelhasználók menetrendszerű elégedetlenkedése ellenére is minden bizonnyal nagy lökést ad a Windows 10 tömeges adaptációjának.

A Microsoft már jó ideje hangoztatja, hogy nem Windowsokban, hanem "a" Windowsban gondolkodik, amely már nem elsősorban szoftver, hanem komplex és egységes szolgáltatás lenne. Ehhez pedig mindenáron el kell kerülniük, hogy a Windows 7 is ugyanolyan karriert fusson be, mint a mai napig 10 százalék körüli piaci részesedéssel rendelkező XP.

Az otthoni felhasználóknak mindenképpen érdemes tájékozódniuk a Windows 10-es rendszerfrissítés adatbiztonsági és kompatibilitási problémáiról, amelyekről itt is olvasható néhány hasznos tanács.

Konzumer tech

Hajlított kijelzőjű iPhone jöhet?

Az OLED a kulcsszó: mélyebb fekete, vékonyabb kialakítás, alacsonyabb fogyasztás. De vajon hajlított is lesz?
 
Hirdetés

Duplázza a sebességet 4G-n a Telenor

Május elejétől több újítást is élvezhetnek a Telenor ügyfelei: három városban már akár 300 Mbit/s-os sebességgel is tudnak mobilnetezni.

Rengeteg a szenzor és a mérési információ, melyek összegzése és értelmezése megoldandó feladatként tornyosul az adatközpontot üzemeltetők fölé.
Minden eddiginél több szoftvergyártói audit vár rájuk. Az IPR-Insights felmérése a magyar piacról.
A két új csúcsmodell nem változtat, legfeljebb csiszol a bevált recepteken.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport ötödik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2016 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.