Csütörtökön átadták az IBM 170 millió forintos beruházással létrehozott székesfehérvári oktatóközpontját, ahol a tervek szerint a cég nemzetközi ügyfeleket kiszolgáló szolgáltató központjában dolgozókat fogják képezni.
1500 dolgozó, 7 terem, 500 négyzetméter
A hét oktatási teremmel rendelkező, ötszáz négyzetméteres centrum átadásán Veres Zsolt, az IBM Magyarország ügyvezetője hangsúlyozta, hogy belső felméréseik és az ügyfelek visszajelzései alapján a több mint 1500 dolgozó magas színvonalú munkát végez Székesfehérváron. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az "informatika olyan üzletág, ahol a napi tudás ma még elég, holnap már nem biztos, hogy elég lesz". Az igazgató elmondta, hogy a jövőben a munkavállalók informatikai tudásának fejlesztése mellett a nyelvtudás, a kommunikációs készség, a rugalmasság, a motiválhatóság és a kreativitás fejlesztése is komoly szerepet kap.
A vállalat 17 éve Székesfehérváron működteti egyik stratégiai fontosságú nemzetközi szolgáltató központját, amely biztosítja a külföldi és hazai ügyfelek számára az operációsrendszer-támogatással, adattárolás-kezeléssel és a rendszerhálózatok távfelügyeletével kapcsolatos szolgáltatásokat. A magasan képzett, több nyelvet beszélő munkatársak elsősorban Unix, Linux, Windows és MainFrame rendszerekhez és a rajtuk futó különböző alkalmazások (SAP, DB2, Oracle) működtetéséhez, illetve az informatikai biztonság területén nyújtanak támogatást.
A most megnyílt oktatási központban fontos szerepet kapnak a felhő alapú szolgáltatásokkal, analitikával, mobil alkalmazásokkal, a közösségi és IT biztonsági megoldásokkal kapcsolatos tréningek.
Tanulni, tanulni, tanulni
Habár az országban még mindig nagyon jelentős számban vannak az elhelyezkedni képtelen emberek, az informatikai szektorban egyes felmérések szerint jelenleg is nagyságrendileg tízezer állás betöltetlen. Ezeket a képzett munkaerő hiánya miatt nem tudják feltölteni. Az oktatásnak, belső vagy külső továbbképzésnek tehát alapvető szerepe lenne a probléma kezelésében.
Ezt szerencsére nem csak EU-szinten ismerték fel végre, hiszen az üzleti oldal a maga részéről folyamatosan igyekszik a középiskoláktól kezdve a felnőtt oktatáson át a posztgraduális képzésig megteremtenie a feltételét egy képzett, elhelyezkedni képes munkavállalói réteg kialakításának.
2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?