Fintech forradalomról és a bankok bukásáról nem kevés értekezés született az elmúlt hónapokban. Valóban itt egy új korszak kezdete? Hogyan készülhet fel egy nagybank ezekre a kihívásokra? Bödör László (OTP Mobil) írása.

Van az OTP Csoportnak egy fiatal leányvállalata – voltaképpen az egyik legfiatalabb –, az OTP Mobil Kft., amely innovatív megoldásokat fejleszt, amelyekkel többek között cashless payment és okoseszköz-alapú vásárlási megoldások intenzív használatát tudja ösztönözni. Zöldmezős startup cégből mára egy komoly fintech innovációs központtá fejlődött, amely több vonatkozásban is meghatározó szerepet lát el a magyar m-/e-commerce piacokon.

Hogyan kerül a csizma az asztalra?

De hogyan kerül egy alapvetően konzervatív pénzügyi környezetbe egy mindig újat kereső, kísérletező startup? Az, ahol az OTP Mobil tevékenykedik, gyorsan fejlődő és gyorsan változó terület. Gyorsan változik mind technológiai, mind üzleti értelemben, és természetesen gyorsan változik a szabályozása is. Éppen ezért fontos egy olyan szervezet, amely ebből az irányból kap többféle kihívást is.

Egyrészt megjelent az úgynevezett „mobile only” generáció, amelynek gyakorlatilag alapértelmezett "technológiai társa" a mobil eszköz. A generáció tagjai online élik életüket, kiemelten érzékenyek a kényelemre és a gyorsaságra, egészen pontosan igényeik valós idejű kiszolgálására. Nem véletlen, hogy ezek egyben a jövő szolgáltatásainak a sikerkritériumai is.

Ezzel függ össze a másik tényező, az ún. fintech megoldások megjelenése. Ezekre hatványozottan érvényes a folyamatos innováció. Egy olyan gyorsan növekvő és fejlődő technológia-együttesről beszélünk, amely folyamatos mozgásban van. Aki azt gondolja, hogy révbe ért, vagy hogy nincs tovább mit innoválni az adott megoldáson, az lemarad. Itt folyamatosan jelennek meg az új technológiák, például az NFC (Near Field Communication), a HCE (Host Card Emulation) vagy az energiatakarékos Bluetooth, a BLE. Folyamatosan jönnek az új szabályozások, például PSD2 (Directive on Payment Services) nevű új uniós előírás. Rohamosan terjednek a shared economy ágazatba sorolt, közösségi alapon építkező, a hagyományos struktúrákba nehezen beszorítható vállalkozások, például az Uber, az Airbnb vagy a BlaBlaCar. És persze – hogy saját szűkebb ágazatomnál maradjak – itt vannak az új bankolási megoldások is, mint Number26. Ezek folyamatos kihívások elé állítják a vállalatokat és a jogalkotókat egyaránt, és minden szereplőtől folyamatos innovációt követelnek meg.

Ne kövessük, teremtsük a trendeket!

Az OTP Mobil is folyamatosan ezen dolgozik. A cég fejlődése és növekedése sok kihívás elé állította a szervezetet. A növekedés ellenére meg kellett őrizni a rugalmas és innovatív szemléletmódot, hogy rapid módon tudjunk reagálni az üzleti és felhasználói igényekre. Csak proaktív szemlélettel lehetünk képesek ugyanis úttörő szerepet vállalni a fintech és mobilfizetési innovációk világában. Így alakítottuk a szervezetet is, melynek egyik fő célja a rapid projektleszállítás.

Azt lehet mondani, jó helyzetben vagyunk. Projektjeink, terveink és valamennyi tevékenységünk több területen is egyedülálló innovációs tartalommal bír, amit ráadásul nemcsak Magyarországon, hanem a régióban is tudunk terjeszteni. Ezen a piacon nagyon fontos, hogy nem trendkövetők, hanem sokkal inkább trendteremtők legyünk. Egyes megoldásaink akár Európai szinten is egyedülállónak tekinthetők.

De mi a legfontosabb követelmény ma egy fizetési megoldással szemben? Mivel mobil vagy webes felületen is a mindennapi életünk részeivé váltak, sikerüket mindenekelőtt egyszerűségük, kényelmük és a gyorsaságuk határozza meg.

Nem véletlen, hogy Simple

Az OTP Mobil zászlóshajója a Simple mobilalkalmazás. Már a termék nevével is szerettük volna hangsúlyozni, hogy itt a fentebb írt követelmények voltak az elsődlegesek – természetesen a banki alkalmazásoknál elengedhetetlen biztonsági szint mellett.

A Simple alkalmazásba épített szolgáltatások körét annak megfelelően határoztuk meg, hogy a lehető legjobban kielégítse a mindennapi felhasználói igényeket. Így került bele az automatás vásárlás lehetősége, a parkolási díj fizetése, az autópálya-matrica vásárlása, taxiszámla fizetése, az ételrendelés, a jegyrendelés, a mozijegyvásárlás lehetősége a CinemaCity mozijaiban, és a Bookline kínálatából történő könyvrendelés. Emellett beleépítettük a hűségkártyák rögzítésének lehetőségét is.

Minden szolgáltatás felépítésénél az volt a cél, hogy a napi tevékenységet egyszerűsítsük. Ezért például az automatás vásárlás egyszerre képes kiszolgálni PayPass kártyás és mobilalkalmazáson keresztüli vásárlást. A taxiszolgáltatást ugyanazzal az eszközzel (a mobillal) lehet fizetni, amivel az autót rendeljük. Vagy a mozijegyek megvásárlásakor a felhasználó az alkalmazásban tárolja mobiljegyét, így nem kell a pénztárnál sorban állnia annak kinyomtatásához.

Bödör László
2013 óta dolgozik az OTP Mobil Kft.-nél, ahol tavaly óta tölti be a CIO pozíciót. Nevéhez kötődik a az IT működési struktúrájának kialakítása és annak a modern informatikai szemléletmódnak a meghonosítása, mely szerint az IT proaktívan keres új üzleti lehetőségeket. Korábban projektmenedzserként több nagyvállalatnál is vezetett nemzetközi projekteket. Dolgozott többek között a Vodafone-nál, az E.ON-nál, a Fővárosi Vízműveknél is, illetve 2008 és 2011 között  részese volt több jelentős nemzetközi projektnek a MOL Csoportnál.

A törekvés szakmai elismerést is hozott, tavaly a Mastercard versenyén "Az év lakossági mobileszköz alkalmazása" díjat hozhatta el a Simple.

És hogy merre tovább? A lehetőségeknek voltaképpen csak a képzelet – és persze a piac befogadóképessége – szab határokat. Jó lehetőségeket kínál például az e-kereskedelmi piac, mind a kereskedői, mind a vásárlói oldal. Ennek szellemében született meg a Simple Payment Service szolgáltatás, amely SimplePay márkanév alatt érhető el.

Kell egy csapat

Az innovációhoz innovatív csapat kell. Ennek kialakítása komoly kihívás. A folyamat a felvételnél kezdődik. Itt ma már nem elegendő az, hogy egy új kolléga szakmailag megfeleljen a csapat elvárásainak. Legalább olyan fontos az egyéni motiváció, az innováció iránti igény, az erős alkotásvágy.

De ha mindez megvan, még mindig nem áll össze az, ami előre viszi a fejlesztéseket: a csapat. Ezért figyelünk arra, hogy a felvétel során olyan soft-skillekkel rendelkező kollégák kerüljenek a céghez, akik tudnak közösen gondolkodni. Szilárd meggyőződésem, hogy a motiváció, a folyamatos kihívás iránti igény és az alkotásvágy legalább olyan fontos kiválasztási kritériumok, mint a szakmai tudás.

A cikk a Vezető Informatikusok Szövetsége támogatásával készült.

Mobilitás

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.