Az SAP szokásos őszi konferenciáján értékelte a 2013-as évet, és a 2014-es év várható eredményiről is beszélt Ablonczy Balázs, a cég ügyvezető igazgatója.

Több mint 8 százalékos növekedéssel zárta a 2013-as éve az SAP Hungary. A magyar leányvállalat 17,5 milliárd forint árbevételt könyvelhetett el – mondta el Ablonczy Balázs, a cég ügyvezető igazgatója az SAP őszi konferenciájának első napjára időzített sajtótájékoztatón. Ablonczy szerint ez szép eredmény a körülmények ismeretében, például a tavalyi magyar GDP, valamint a forint gyengélkedése tükrében.

Az SAP így a vállalati alkalmazások magyar piacán már 40 százalék fölötti piaci részesedéssel bír. Ez a részesedési arány jellemző szinte minden olyan európai piacra, amelyen az SAP jelen van, mondta az ügyvezető. (2008-ban még csak 32 százalék volt a cég részesedése ezen a piacon.) A növekedés nem a hagyományos termékeknek köszönhető, hanem elsősorban az üzleti analitikai megoldások piacán elért bevételeknek. Az IDC mérése szerint ennek a piaci szegmensnek több mint 70 százaléka az SAP-é, de mint Ablonczy elmondta, ez mindössze néhány nagyobb projektnek köszönhető.

A növekedés másik forrása az adatbázis-kezelők terület, ahol a Sybase-portfólióval az Oracle és a Microsoft mögött a harmadik piaci szereplő lett a magyar SAP, melynek jelenlegi piaci részesedése 16 százalék.

Az egyszerűsítés stratégiája

Az idei év stratégiájának vezérfonala az egyszerűsítés. Ez elsősorban a komplex vállalati folyamatok egyszerűsítését jelenti, lehetőleg felhőalapú megoldásokkal. Ebben a stratégiában a licencértékesítés-központú megközelítés helyett a folyamatközpontú megközelítésre helyeződik a hangsúly. Ablonczy ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: ma már iparágtól függetlenül "az informatika maga a biznisz". Már középtávon is minden ennek lesz alárendelve, hiszen a robotika, az automatizálás, a szenzorok, a big data, a felhő gyakrolatilag egy új ipari forradalmat hoz, aminek a hajtóereje az IKT.

Az idei év létszámnövekedést is hozott a magyar SAP életében. Reagálva a Snowden-botrányra az SAP elsők között hozta Európába biztonsági megfontolásokból az európai ügyfeleit kiszolgáló supporttevékenységét. Ennek a folyamatnak az egyik haszonélvezője Magyarország volt. A hazai operáció létszáma az éve eleji 500 főről már most 600-ra bővült, és Ablonczy reményei szerint akár további több száz fővel is bővülhet a magyar jelenlét.

Az idei évre tovább 5 és 10 százalék közötti bővülést (1-1,5 milliárdos bevételnövekedést) vár a cég. A növekedés forrása továbbra sem csak a licencértékesítés, hanem például a szolgáltatóközponti tevékenység is hozzájárul.

A piac fontos trendje, hogy a különböző iparágakban nő az állami szerepvállalás. Több multinacionális cég hazai leányvállalata kerül a magyar állam tulajdonába, ami az IKT-iparnak is új lehetőségeket nyújt. A külföldi multik kivásárolt üzletrészeinek IT-költése ugyanis így visszatér Magyarországra (eddig ezek a vállalatok jellemzően a központilag intézték a beszerzéseiket, a külföldi központban döntöttek beruházásokról.)

Ablonczy szerint ez a folyamat akár GDP-növekedést is eredményezhet. Újságírói kérdésre ugyanakkor elismerte: reális veszély, hogy az állami kézbe kerülő cégek lecserélik meglévő SAP megoldásaikat. Ugyanakkor szerinte jók, versenyképesek az SAP-termékek, és az is egy nyomós érv a megtartásuk mellett, hogy a teljes csere sokkal költségesebb lehet, mint amennyit egy esetlegesen olcsóbb termékkel nyerni lehet.

A Bitport kérdésére Ablonczy beszélt az SAP licencpolitikájában bekövetkezett változás hatásairól is. Az árlista egyszerűsítése szerinte elsősorban az új ügyfeleknek jelent pozitívumot, mert sokkal átláthatóban – és olcsóbban – tudnak licencet vásárolni az igényeiknek megfelelően. A licencauditokkal kapcsolatban úgy vélte, az SAP nem keményvonalas auditot csinál- Az ügyfél maga méri fel – az SAP kérésére és az SAP által biztosított szoftverrel –, hogy van-e alulhasználata vagy túlhasználata.

Az auditot minden ügyfélen elvégzik egy-két évente. Ugyanakkor rugalmasak, és nem a büntetésre törekszenek, hanem arra, hogy jogilag rendezett helyzet jöjjön létre. Ha például egy licencben túlhasználat, míg egy másikban alulhasználat mutatható ki, akkor valamilyen kompenzációs megoldást keresnek. Ablonczy szerint az esetek 70-80 százalékát sikerült úgy rendezni, hogy az ügyfélnek ne kelljen valamilyen súlyos anyagi következménnyel járó kiegészítő kereskedelmi megállapodást kötnie.

A jövő: HANA mint platform

Nagyon fontos szerepet játszik az SAP jövőképében a HANA technológia. Az SAP egyre inkább úgy tekint rá, mint platformra, amelyen minden fejlesztés megvalósítható lesz. Gyakorlatilag a portfólió minden elemét fokozatosan átviszik HANA-ra. Ez lehet az alapja a termékek felhősítésének is.

Ablonczy a cloudddal kapcsolatos kilátásokról elmondta: változni látszik a magyar cégek hozzáállása. Egy hazai központú multi például felső vezetőket érintő felhős HR-megoldást vezetett be felhős alapon. Az SAP ügyvezetője szerint fontosak az ilyen projektek, mert a példa ragadós lehet.

Ablonczy Balázs ügyvezető igazgató, SAP Hungary: új ipari forradalom jön (fotó: SAP)

Egyértelműen a cloud a jövő, mondta. Ez a piac minden évben megháromszorozódik. Ez felértékeli az SAP egyszerűsítési stratégiáját. Csak egyszerű megoldásokat lehet gyorsan és rugalmasan implementálni. Miközben a háttér, a folyamat univerzális, aközben persze a felület egyedire szabható. Ez persze ellentmond a magyar piaci elvárásoknak: a magyar piacon szeretik még az egyedi fejlesztéseket, de Ablonczy szerint hamarosan fel kell ismerniük, hogy ez az út nem kifizetődő. A hatékonysági kényszer a kész megoldások felé mozdítja el a piaci szereplőket.

A magyar SAP-felhasználók is szövetkeznek

Ablonczy beszélt arról is, hogy megalakult a Hungarian SAP User Group (HUNSUG), melyet tíz nagyvállalat – többek között a Libri, a BKV és a Magyar Telekom – aslaított. A tagok megosztják egymással tapasztalataikat, problémáikat, legjobb gyakorlataikat. Ez a 38. ilyen szervezet a világon. A HUNSUG az SAP Hungarynak is segít, mert jobban tudja közvetíteni a piaci igényeket a cég felé.

Végezetül az ügyvezető beszélt a cég CSR tevékenységről is. A cég eddig is elsősorban hátrányos helyzetű gyerekek digitális írástudásának fejlesztésére fordított energiákat. Ennek a tevékenységnek a továbbfejlesztéseként idén az NHIT-vel közösen hirdették meg a Digitális Esélyegyenlőség 2014 programot, melynek keretében 6 millió forintra pályázhatnak hátrányos helyzetű fiatalok infokommunikációs oktatásával foglalkozó civil szervezetek. A pályázatok beadásának határideje 2014. szeptember 30.

Cloud & big data

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.