A Feröer szigeteken elunták a várakozást, hogy a Google Street View végre őket is feltegye a térképre, úgyhogy megoldják a dolgot saját hatáskörben.

A Google eddig még nem jutott hozzá, hogy a Street View (Utcakép) szolgáltatáshoz kapcsolódóan feltérképezze a 18 szigetből álló Feröer útjait, hídjait és töltéseit, ami nyilván az extrém körülmények és az ország nem kifejezetten központi fekvésével vagy jelentőségével magyarázható.

Az ügyben már petíció is idult, hogy rávegyék az amerikaiakat a "világ legszebb tájai" közé sorolt feröeri utak feltérképezésére, a Visit Faroe Islands (praktikusan a helyi turisztikai hivatal) egyik munkatársa pedig elindította a Sheep View 360 nevű, félig komoly, félig a figyelemfelkeltést szolgáló oldalt.

Nagyon jó, oldjátok meg

Ez az első körben azt jelenti, hogy öt birkára 360 fokos kamerát erősítettek, így amikor az állatok össze-vissza mászkálnak a szigeteken, a képeket a megfelelő GPS adatokkal együtt feldolgozzák és feltöltik a Street View-ra. Eddig a sziget 5 települését dolgozták fel a módszerrel, amit az az alábbi videó is bemutat:
 


Feröer amúgy 40 ezer lakosa mellett 80 ezer birkának ad otthont, így bőven akad utánpótlás a Google autóit helyettesítő állatokból. Ezekre valószínűleg szükség is lesz, mert nem úgy tűnik, hogy a Google különösebben ambicionálná a feröeri utcaképeket. A brit Guardian megkeresésére a vállalat nem kommentálta, hogy van-e bármilyen terve a szigetekkel kapcsolatban, de azt megjegyezte, hogy nagyon klassz, amikor valaki saját Street View képeket akar készíteni, és bejelentkezik a céghez a szükséges felszerelések bérlésére.

Az eddigi helyszínek a képre kattintva tekinthetők meg:
 


A birkák felkészítése pedig így néz ki:
 


A Street View globális lefedettsége egyébként korántsem teljes, amit nem csak az infrastrukturális körülményeken, hanem a helyi szabályozások különbségén is múlik, elsősorban a Google adatkezelési gyakorlatával kapcsolatos aggályok miatt. A teljesen kieső országok mellett sok olyan is van, ahol csak az üzleti vagy turisztikai célpontok jelenhetnek meg a Google szolgáltatásában. Így lehetséges, hogy Afrika nagy része mellett a nem, vagy csak részben lefedett területek között találjuk Németország nagy részét, Ausztriát vagy több balkáni országot is – vagyis Feröer még Európa térképén sem az egyedüli vakfolt.

A szolgáltatás ugyanakkor az eddigi 70 ország mellett néhány valóban extrém helyen is megjelent, például az Antarktiszon. A kimaradó régiók közül sokfelé rendelkezésre áll valamilyen Street View alternatíva: a jelentősebbek, például a kínai nagyvárosokat feldolgozó Tencent Maps mellett sorban indulnak (és szünnek meg) a helyi megoldások, még Észak-Koreáról is lehet találni 360 fokos felvételeket.

Közösség & HR

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.