A Bitport közvetítése a 2016-os SAP Forum Hungary konferenciáról, amelynek fókuszában ezúttal a digitális átalakulás áll.
Hirdetés
 

Az idei SAP Forum eseményeit élőben közvetítettük.

A mindent összekötő kommunikáció és az adatok felértékelődése a gazdaság összes területét áthatja, az üzleti teljesítmény és a technológia egyre kevésbé választható el egymástól. Ma már a hazai gazdaságban is érvényesül az a globális trend, amelynek értelmében a siker egyre inkább az új technológiai fejlesztések által biztosított üzleti megoldásokon múlik. Nem véletlen, hogy sok hagyományos iparágak éppen a technológiai cégek forgattak fel, anelyek képesek voltak az egyes szolgáltatásokat új szemlélettel, a fogyasztói igényeket szem előtt tartva digitalizálni.

A Bitport tavaszi CIO Hungary konferenciáján a meghívott informatikai vezetők harmada számolt be róla, hogy a digitális transzformáció teljesen megváltoztatta vállalatának működését, további 40 százalék pedig egyelőre nem számottevő, de mindenképpen érezhető hatást tapasztalt. A változás ütemét jelzi, hogy az elmúlt két évre visszatekintve már a válaszadók majdnem fele beszámolhatott valamilyen gyökeres technológiai váltásról a sját szervezeténél, míg gyökeres módszertani változásokat 37 százalékuk jelzett ugyanerre az időszakra.

Nem véletlen, hogy a 2016-os SAP Forum Hungary-t, az SAP hagyományos éves konferenciáját is Készítse fel vállalatát a digitális gazdaságra! címmel rendezik a siófoki Hotel Azúrban. A háromnapos eseményen a szoftvercég egyebek mellett azt igyekszik bemutatni, hogy miként lehet kiaknázni a digitális gazdaságban rejlő lehetőségeket az SAP HANA platformmal, hogyan gondolható újra a szervezetek üzleti modellje, milyen új piaci lehetőségeket rejt a digitális átalakulás, és miként teremthető nagyobb érték az ügyfelek számára.

Itt a lehetőség, hogy a semmiből is értéket teremtsünk

Az "utca embere" szerint a digitális transzformáció lényege, hogy mindent VHS kazettáról DVD-re másolunk, és minden változik, meg ott van a felhő is - derül ki az SAP rövidfilmjéből, amely megelőzi Ablonczy Balázs keynote előadását. Az SAP Hungary vezetője azt fejtegeti, hogy mit gondol a digitális átalakulásról világ egyik vezető szoftverfejlesztő cége. Az átalakulásra jó példa, hogy a viág legnagyobb taxitársaságának nincs egyetlen autója sem, a legnagyobb ingatlankiadónak nincs saját ingatlana, a vezető tartalomszolgáltató pedig nem állít elő tartalmat. Mindez jól mutatja az új digitális gazdaság lehetőségeit, bár a mai napig az óvatosság jellemzi az új megoldásokat vizsgáló szervezeteket.

Mi lehet az első lépés a digitális átalakulásban?

Az indulás kézenfekvő csatornája lehet a humán erőforrás új technológiákra épülő, gazdaságos kezelése, a strukturált vagy strukturálatlan, heterogén forrásból származó adatok elemzése és a következtetések levonása, vagy éppen a megváltozott viselkedésű fogyasztók és ügyfelek elérése-kiszolgálása a releváns omnichannel csatornák felállításával. Az IDC szerint 2018-ra minden egyes iparágban a 20 legnagyobb vállalat harmadát sarokba szorítja egy digitálisan kompetens, új versenytárs. Pro tipp: 2018 már nincs olyan messze.

A reklám haldoklik, de ha nem haldoklik, akkor sem elegendő

A múlt század eleji ipari gazdaságot a gyártástechnológia fejlődése dominálta, később a fogyasztói gazdaságban a marketing vált vezető tényezővé. A mostani, digitalizálódó gazdaságban viszont Ablonczy Balázs szerint csökken a reklámok jelentősége: az információ máshogy érhető el, a vásárló megkeresi és megtalálja, ami érdekli. (Ezzel annyiban vitatkozhatunk, hogy a reklámok formája megváltozik, de a soha nem látott szélességű és mélységű elérés a marketingnek sem kifejezetten rossz hír.) Az mindenesetre tény, hogy világszerte a vállalatok 17 százaléka képes rá, hogy termékeit okostelefonon keresztül is értékesítse.

Ami digitalizált, az még nem feltétlenül digitális

Az SAP válasza minderre az S/4 HANA platformra alapuló megoldások összessége, ami a cég szándéka szerint biztosítja, hogy az általános ipari folyamatok mellett az egyéni folyamatok is integrált módon lefedhetők legyenek. Az SAP "3C" szabálya (customer, co-operation, co-innovation) már a legújabb generáció szemléletmódját tükrözi, felismerve, hogy a régi receptek egyre kevésbé működnek - ez nem utolsósorban azért lényeges, mert a társadalmi változások nyomon követése biztosítja, hogy a vállalkozások a legjobb friss munkaerőhöz jussanak hozzá, akikből mellesleg a későbbi cégvezetők is lesznek. Mindez akár az olyasmiben is leképződik, hogy az oktatásban sem érdemes a digitalizált tartalomba fektetni - ehelyett digitális tartalomra van szükség.
 



Erős félház a keynote előtti vetítésen. Odakint túl jó az idő és a kávé


Az igazi ötlet mindig az üzlet gazdájánál van

- zárja előadását az SAP Hungary vezetője. Ezt az ötletet azonban az SAP szeretné inspirálni. El nem ítélhető módon.

Innentől digitálisan folytatjuk

Az SAP Forum délelőtti programja hat szekcióban (digitális platform, digitális beszerzés, digitális iparág, digitális döntéstámogatás, digitális ügyfélkapcsolatok, digitális kockázatkezelés) folytatódik, plusz két demó fórum, az is digitális. Mi első körben az ügyfélkapcsolati megoldásokra leszünk kíváncsiak, de félidőben a platform szekció előadásaiba is bepillantunk.

Ne a cég mondja meg, hogy milyen csatornákon érhetik el az ügyfelek

Annyiban mindenképpen megváltozott a világ, hogy egyre inkább a vevők irányítják az üzleti kapcsolatot, amibe az offline csatorna ráadásul elég későn kapcsolódik be. Az elvárások is változnak: ma már a cipőboltban is azt a sebességet és hatékonyságot keressük, mint amit mondjuk a Google szolgáltatásai biztosítanak. A komplex vásárlói út (pl. mobilos kutatás, személyes érdeklődés, aztán vásárlás laptpon keresztül) már átgondolt céges folyamatokat és megfelelő háttérrendszert igényelnek. Itt jön be a képbe az "omnichannel", vagyis az összes léterző csatornát összefogó ügyfélkapcsolati működés.
 


A vásárlók mindig online vannak, mobilt használnak és hatalmas digitális lábnyomot hagynak maguk után, erre építve pedig az üzlet is rugalmasabb, kontextuálisabb ajánlatokat tehet nekik. A cégek nagy része viszont erre még képtelen, mindössze 12 százalékuk működik ebből a szempontból zökkenőmentesen, kiküszöbölve a lemorzsolódási tényezőket.

A pult másik oldalán is mindenki érintett

A felhasználói utak lefedése és az ügyféltörténeti adatok összecsatornázása nem csak a konverziós aránynak tesz jót, de akár 20 százalékos kosárnövekedésről beszélhetünk, ami nagyban javítja az online értékesítési arányokat. Ez nem csak az online (kis)kereskedelemre, de a gyártóiparra, a pénzügyi szolgáltatókra vagy az egészségügyre is igaz, úgyhogy az omnichannel ebből a szempontból is omni.

ni (és más) channelek első kézből

A SzEK.org (Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért) a hazai B2C kereskedelmi forgalom 80 százalékát öleli fel, ami megfelelő keretet ad a szervezet mondanivalójának. Ormós Zoltán, a SzEK.org elnöke éppen arról beszél, hogy idén már minden huszonötödik forintot online költjük el, ami az előző év egészét tekintve 319 milliárd forintos magyarországi e-kereskedelmi forgalmat jelent. Világtrend, hogy a gyártókból kereskedők (LEGO), a kereskedőkből gyártók (pl. Tesco) lesznek, és a határokon átívelő kereskedelem mindkét irányba fellendül.

Más szóval: mindenkinek fel kell kötnie a gatyáját, mert a határok már nem akadályozzák meg a konkurenciát, hogy két földrésszel odébb megjelenjen, és letarolja a piacot.
 


A verseny az árakon kívül már az extrák és a kiszállítási idő tekintetében is élesedik, a kérdés sok esetben pedig már az, hogy szükség van-e egyáltalán fizikai üzlethelységre. A plázák persze nem tűnnek el, de forgalmuk drámaian visszaesik.

Hogy néz ki mindez egy konkrét vállalat (és az SAP Hybris) nézőpontjából?

És egyáltalán mi indokolja ezen a területen a digitalizációt? A Hostlogic szerint olyasmi, mint például

  • az adminisztrációs túlterheltség,
  • az ügyvitel túlzott komplexitása,
  • az informatikai silók,
  • az online üzlet (árbevételi problémák, növekedés), vagy
  • a vevők megváltozott viselkedése.

Nem minden esetben a nulláról építkezünk: megtérülő fejlesztés lehet a már létező, de nem omnichannel jelleggel működő szolgáltatások transzformációja. Ilyenek a valós online készletadatok, az összefűzött kiszolgálás az egyes csatornák (web, bolt, közösségi média stb.) között, vagy a B2B és B2C kiszolgálása közös adminisztrációval. A termékek hasonló tulajdonságok alapján való összekapcsolása is létezhet, de nem omnichannel megközelítéssel; ugyanez lehet a helyzet az országonként és gyártónként eltérő készletezéssel vagy a regionális szállítási szabályokkal.

Ugyanígy elképzelhető, hogy valamit már használnak egy vállalatnál, de még nem digitalizáltan. Megtérülő digitális funkciónak számít az online garanciális ügyintézés, a külső szolgáltatók integrációja a szállításmenedzsmentbe, az offline vásárlások adatainak elérhetősége, a feltételezett csalások kivizsgálása vagy az árukereső oldalakkal való kapcsolat, pontosabban mindezek digitalizációja.

A legérdekesebb persze mindenkinek az, amit valószínűleg még nem is használ. Ilyen az egyedi vásárlói attitűdök vizsgálata, az egyedi attitűdökre épített üzenetek célba juttatása a csatornánként azonosított ügyfeleknek, vagy a kombinált promóciók. Felhasználói szemmel ugyanilyen izgalmas a kosárbontás (online kalkuláció a szálíltási idő alapján) és az automatikus follow up akciók, vagy az összes közül a legmenőbb dolog, a dinamikus online árazás.

Adja magát a kérdés, hogy ehhez mi köze van az SAP-nek

Elég sok. A szoftvercég a 2013-ban felvásárolt svájci Hybris termékeire alapozva építette fel Hybris Commerce üzletágát, amely új generációs marketingautomatizációs, ügyféladat- és ügyfélkapcsolatkezelési, e-kereskedelmi és ügyfélszolgálati alkalmazásokat kínál. Sőt ahogy mi is beszámoltunk róla, a Hybris bő két hónapja Magyarországon is külön üzletágként működik.

A manapság elérhető alkalmazások bőséges választéka könnyen azt eredményezi, hogy csak ront a helyzeten, amikor valahol elkezdenek egyszerre használni egy csomó új megoldást. Az SAP egy ideje már az egyszerűsítést és az azzal összefüggő egységesítést mantrázza, ami ténylegesen visszaköszön a cég termékeiben. A funkcionalitást, illetve a platform a vásárló és a kereskedő számára kínált értékajánlatát az SAP a horvát abrakadabra.com (Agrokor) e-kereskedelmi oldalon keresztül demózta, ami alig másfél évvel az indulása után már 4 üzleti modellel és ezer gyártó több mint 100 ezer termékével működik. Ez nem annyira gyenge.

Az oldal SAP-implementációja egyébként 8 hónapot ölelt fel, a prezentáció diáin 109 user story szerepelt.

A mai technológiai döntések a következő 5-7 évre meghatározzák az üzletet

Az SAP szerint. Nem tudunk ezzel vitatkozni.

Apró kitérő az új alapokra helyezett raktárgazdálkodás felé

A hasonló nevű délutáni szekció két komoly esettanulmányt is felvonultatott, amelyekről mindenképpen érdemes megemlékezni. Az egyik a magyar piac túlnyomó részét uraló Hungaropharma, amely központi, teljesen automatizált rakárában és összesen négy regionális raktárában fejlesztette gyógyszerlogisztikai rendszerét az SAP eWM (Extended Warehouse Management) implementációjával.

Az SAP eWM egy egész más területen, a traktorgyártásban is felmutathat egymásik fontos referenciát: az Agco Hungary a gyártáskiszolgálás, a komponens allokáció, az árubeérkeztetés vagy a belső raktári folyamatok tekintetében is bemutatta, milyen folyamatokat képes ellenőrizni az SAP rendszere, és melyek voltak azok a területek, ahol ezzel együtt is járulékos fejlesztésekre volt szükség.

És akkor platform szekció: S/4 HANA bevezetés

Az SAP teljes gőzzel tolja a felhőszolgáltatásokat, így a szekciót is a cloud alapú S/4 HANA bevezetésekre hegyezték ki. Maga az S/4 HANA ugyancsak a nagyfokú egyszerűsítésről szól, ami eleve magában foglalja az adatmennyiség egyszerűsítését, a tömörítést és a redundanciák felszámolását; ma már talán köztudott, hogy a HANA legfontosabb jellemzője, hogy minden adatot egyetlen táblában, közvetlenül a memóriában tárol.
 


Kevésbé közismert, hogy ez a szemlélet egészen a felhasználói felületekig és a vizualizációig terjed, például a mögöttes tranzakciós és riportfelületek összeforrasztásán keresztül. Természetesen már a szerverek üzemeltetésének átvételére is lehetőség van, ha valaki nem szereti bonyolítani a dolgokat, és van elkölthető pénze. (A megtérülést sem árt kiszámolni.)

Így képzelik a jövő gyárát

Közben rövid bepillantás a digitális iparági fórum egy izgalmas részébe, amely a jövő már most is létező üzemeit mutatja be. Az SAP több pillérre épülő karbantartási ökoszisztémájának elemeiről beszélünk, például a Work Managerről, amely az adminisztráció, a munkavégzés és a valós idejű kontroll tekintetében is előrelépést jelent a dolgozók rendszerbe kapcsolásával. (Értsd: a helyszínen dolgozó szakemberek digitális felületen jelentenek vagy kapnak segítséget.) Az SAP MRS (Multi-resource Scheduling) multi-back-end képességet visz a rendszerbe az eszközök, kapacitások, képességek és anyagok allokációján keresztül, de tervezhető például a gyártási és leállási idő is.

A lényeg...

...vagy legalábbis a legérdekesebb terület azonban nem más, mint az MII (Manufacturing Intelligence and Integration), és ezen keresztül az adaptív gyártás lehetőségének megteremtése a gyártás és az üzlet valós idejű szinkronizálásával. Mindehhez nem csak döntéstámogató és dashboard funkciók társulnak, de a rendszer a begyűjtött adatok alapján predikcióra és valós idejű riasztásokra is képes.
 


A prediktív analitikát az SAP más területeken is felhasználja (tulajdonképpen egy big data eszközről van szó), ebben az esetben sok millió munkarendelés, figyelmeztetés, komponens- és szenzoradat feldolgozásáról és hasznosításáról beszélünk. Az analitika olyasmit is felfedez, mint a hibatípusok és az alkatrészgyártó, vagy mondjuk a meghibásodások és a személyzet tagjainak tevékenysége közötti összefüggések, ez pedig nyilvánvaló, hogy pénzben is kifejezhető különbség a vállalatok számára.

A dolog egyébként tényleg működik

És ez éppen most derül ki a víztisztításban utazó GE Water és az autóipari komponensgyártó BorgWarner közös előadásából. (Állítólag éveken belül világtendencia lesz, hogy az elhasznált és visszaengedett víz minőségére is szigorú előírásokat vezetnek be, így a GE részéről nem tűnik túlzásnak az a megállapítás, hogy nagyobb üzletben van benne, mintha olajjal foglalkozna.)

Az automatizált gyárak létrehozatalával kapcsolatban alapvető elvárás, hogy emberi munkavállalóra csak ott van szükség, ahol képes hozzáadott értéket teremteni - egyébként jöhetnek a gépek. Ezt elég meggyőzően illusztrálják a GE 1500 robotot és 0 embert magában foglaló gyárcsarnokáról készült képek (mi lehetne ennél LEAN-ebb), ahol az összesen 2000 darab, oda-vissza kommunikáló gép irányító rendszere is a már említett SAP MII-ra alapul. Naponta 1 GB új (szenzor)adatot, illetve percenként 35 ezer új eseményt dolgoznk fel, évente két leállással, amelyekre igazából csak a szabadságolások miatt van szükség.

Kicsit vissza a HANA-hoz

Ott vesztettük el a fonalat, hogy az S/4 HANA platform mint digitális mag tulajdonképpen az egész világhoz való kapcsolódásért felel az üzleti hálózatokon, az IoT-n vagy a big data analitikán keresztül. Bár időről időre kiderül, hogy az SAP lényegüket tekintve is cloud szemléletű megoldásai idehaza még nem tarolnak, most megismerhettük az S/4 első sikeres magyarországi bevezetését. Ezt Porcsalmy Imre, a Normbenz (Lukoil) CIO-ja mutatta be a Lukoil IT SAP infrastruktúra Magyarországra költöztetése kapcsán.

Nem tökéletes, de mindenképpen meggyőző

Az S&T Consulting bevonásával megvalósított reimplementációs projekt összesen 4 hónapot vett igénybe; ez esetünkben az integrált pénzügyi, integrált logisztikai és IS-OIL modulok beüzemelését jelenti. A prezentációban megjelent a szerep alapú Fiori felület (erről később), kiemelve az egyszerűbb folyamatokat és áttekinthetőbb képernyőket. A kevesebb fejlesztés és az egyszerűbb karbantartás mellett beszédes adat, hogy az előző rendszerben 1500 fölötti számú Z-s riportra az új rendszerben - jelenleg - mindössze 15 jut.

Bár a Normbenz CIO-ja megemlítette, hogy a tárgyalások kezdetekor belengetett kiemelt támogatás utóbb már pénzbe került volna, néhány problémára pedig még nem talált megoldást az OSS, az ígéretek többsége ténylegesen megvalósult, a havi díjas hardverköltség és a profi bevezető csapat pedig pozitív csalódás volt. A prezentáció záró mondata: "Alapvetően SAP-szkeptikus voltam – ez mostanra megváltozott."

Pénzintézetek és biztosítók fórum

Mert ilyen is van. Amikor csatlakozunk a szekcióhoz, éppen a digitális bankról van szó: az EY prezentációja a hype és a valóság viszonyát vizsgálja. Az előadás kiemeli az ügyfélélmény felőli tervezés és a design mint kompetencia jelentőségét. A képlet megoldása: a digitális bank nem egyenlő a digitális csatornákat használó bankkal. A transzformációs program pedig a szervezeti kultúra, a folyamatok, a mérési és ösztönzési rendszerek emllett a core IT rendszer átgondolását (esetleg cseréjét) is feltételezi.

Ha van omnichannel, akkor van omnicommerce is

A pénzügyi szekcióban egy angol nyelvű előadás következik a háttérrendszerek és az ügyfelek közvetlen összekapcsolásáról ("backend to the front"). Ez olyasmit jelent, hogy a biztosítóval szembeni kárigény jelenleg a visszacsatolások szintjén tök felesleges procedúrákat terhel az ügyfelekre, közben ezeket a backend funkciókat maguknak az ügyfeleknek is közvetlenül a rendelkelzésére bocsáthatná a szolgáltató, akár egy okostelefonos app segítségével. Hasonlóképpen az ügyfél által az ajánlatig bejárt út egyetlen lépéssé rövidíthető, plusz az ügyfél közvetlenül bevonható a célcsoport-orientált értékesítésbe is.

Így érkeztünk meg az SAP Hybris (for Insurance) rendszerhez, amelynek felhasználáról szólva a ConVista Consulting előadója folyamatos és értékvezérelt növekedésről számol be. A fő tanulság, hogy a pénzügyi szolgáltatások jelentős része évszázadok óta nem változott érdemben a szolgáltatások lényegét tekintve - ami mostanában teljesen más, az a mód, ahogy a szolgáltatások elérik az ügyfeleket, illetve ahogy az ügyfelek igénybe veszik azokat.

Off topic

Az alábbi igazságot Manuel Tönz (ConVista) egy elképesztően szép, a több száz évvel ezelőtti, Konstantinápolyból származó 500 frankos kötvénnyel illusztrálta.

Indul a második szakmai nap

A mai keynote, Komáromi Zoltán (IDC) a digitális transzformáció fogalmának demisztifikálására vállalkozik. Bár a digitális átalakulás túl van a hype időszakán, kérdés, hogy a trendre mikor és hogyan érdemes felkapaszkodni - figyelembe véve, hogy az informatikai szállítók minden erejükkel azon vannak, hogy az összes új, néhány betűs hívószót beleégessék az ügyfelek fejébe. Abban mindenki egyetért, hogy muszáj fejleszteni, de vajon mennyire szükségszerű, hogy a digitális transzformáció (legalábbis a reklámozott formájában) mindenképpen diszruptív erővé válik meinden egyes területen?

Lejár a régi vállalatok szavatossága

Komáromi Zoltán szerint az a lényeg, hogy a kényelmes helyzetből most kell kimozdulni: a legnagyobb 500 vállalat életciklusa 1960 óta kevesebb mint harmadára csökkent, vagyis azóta a szóban forgó vállalatok fele tulajdonképpen eltűnt. A listáról mindenképpen. Nem véletlen, hogy ma már nem technológiai cégek élére is esetenként technológiai szakembereket neveznek ki, de a BMW most zajló átalakulása is úgy indult meg, hogy a CIO elrángatta a board tagokat a Szilícium-völgybe, akik a tapasztalatok hatására még idejében a fejükhöz kaptak.

Minden a hozzáálláson múlik

A digitális transzformáció szemléletváltást (is) jelent: a fintech szolgáltatók megjelenésével például a bankok is arra kényszerülnek, hogy az ügyfélkört már ne a jövedelmi viszonyok, hanem a digitális aktivitás szerint szegmentálják. A guatemalai illetőségű Meat Pack cipőbolt-lánc meg egyenesen azt találta ki, hogy a konkurencia boltjába betérő vásárlónak üzenetet küld: 99 százalékos kedvezményt ad neki a nem messze lévő boltjában, ami minden másodperccel egy százalékot csökken. Ügyfélélmény + erkölcsi szürke zóna = siker.
 

 

Az IDC piackutató szerint,

és ugyanúgy a valóságban, már idehaza is vannak digitális átállásért felelős vezetők board szintű pozícióban. A digitális platform az innováció helyvé válik, ami a cloud architektúrák segítségével az ügyfelek felé nyitott módon valósulhat meg. A hagyományos válallatok is egyre több esetben veszik fel sikeresen a kesztyűt, a már említett BMW mellett erre példa az Adidas is, amely kezdett komoly bajba kerülni az innovatív versenytársak (pl. az SAP régi ügyfele, az amerikai Under Armour) terjeszkedése nyomán.

A digitális transzformáció jó lehetőség

az informatika (és a CIO) számára, hogy üzleti szempontból is növelje a relevanciáját.

Bits&Bytes

Kezdődik a bemutató az SAP Forum kiemelt témáiból. Szenzortechnológiai (IoT) demókat nézünk, egyben pedig ma már a harmadik olyan előadót, aki tegnap éjszaka valamilyen okból megfázott az udvaron. A felvonultatott megoldások az egészen egyszerű monitorozástól kezdve a forgalomirányításig vagy az olyan készségekig terjednek, mint egy éppen játszó focista megítélésének valós idejű megfigyelése a közösségi médiában, ezzel kapcsolatban pedig a nevével ellátott ajándéktárgyak eladásainak prognózisa.
 


Most éppen HANA alapokon lövik be, hogy egy konferencia vagy fesztivál helyszínét hogyan érdemes kiválasztani az optimális elérés szempontjából, és ennek függvényében milyen profitot várhatunk a rendezvénytől. Saját adatbázisra, forgalmi adatokra és a közösségi médiára épülő rajongói hőtérkép, ugyancsak valós időben. Az alkalmazás lehetséges vállalati felhasználására az egyik példa, ha egy új ügyfélpont, üzlet vagy telep helyét kell a lehető leghatékonyabban kiválasztani.

Dolgozói együttműködés a felhőben

SAP SuccessFactors a demó fórumon, most a Jam modul bemutatójára nézünk be. A nem meglepő módon cloud alapú (így a netről elérhető) rendszer a HR igények kielégítését célozza, maga a Jam egyfajta kommunikációs csatornaként fogja össze a funkciókat és a felhasználókat. Ez az email-áramlás és a telefonhívások látványos csökkenését eredményezi. Az egyes kollégákkal való kommunikáció mellett lehetővé teszi a különféle csoportokba való önkéntes vagy automatikus belépést, természetesen mobil eszközökön keresztül is.

Az SAP vállalati Facebooknak nevezi a Jamet, de annyi mindent neveztek már vállalati Facebooknak, hogy ezt tekintsük a mindenkori kollaborációs eszközök kötelező tiszteletkörének. A Jam egyébként tényleg hasonlít a Facebookra, de tele van szórva olyan funkciókkal, amelyek a munkakörnyezetre szabva plusz információt, tudás- és linktárat, wiki oldalt, informatív user profilokat (beleértve a volt munkatársakat is) tesznek elérhetővé, vagy különböző figyelmeztetéseket és riasztásokat is generálnak.

Új munkavállalók, szevasztok

Érdekes felhasználás az új dolgozók gyors beépülésének támogatása, akiket rögtön össze lehet kapcsolni a megfelelő kollégákkal, és beléptetni a számára releváns csoportokba. (Utóbibakon belül alcsoportok is létrehozhatók, a kommunikáció megindulását pedig sablonok, illetve a megfelelő, "hívó" tartalmakat generáló felhasználók segítik.) A Jam-en keresztül a felhasználók dícéretet is osztogathatnak egymásnak, és hozzáférhető saját hírcsatorna, kérdőív, szavazás, meg olyan statisztikák is, amelyek a rendszerben folytatott tevékenységünket mutatják be. Az eligazodásban címkék segítenek.
 


A lényeg lényege mondjuk éppen a naptár lenne, ami csak a Jam legmagasabb (legdrágább) előfizetési csomagjában bukkan fel. Fogjuk fel úgy, hogy csak egyetlen csomag van, az viszont teljes felszereltségű. Outlook integráció egyelőre nincs. De lesz.

Egyik lábunk itt, a másik máshol

Már a Business One fórumon, ahol a kisvállalkozások (és a kisvállalkozásoknak megfelelő igények mellett működő fióktelepek) szempontjából boncolgatják a HANA szolgáltatásait. A Business One olyan, jellemzően HANA alapokon elérhető újdonságokat kínál, mint az intelligens prognózismotor (Intelligent Forecast) vagy az Excelből impotrálható árlisták és partnerkatalógus-tételek.

A bevezetés felhasználói tapasztalatait Schwarcz Ferenc, a non-food FMCG termékeket forgalmazó Techno-Trade vezetője osztja meg a hallgatósággal. A cég a pénzpiaci válság hatásaira hatékonyságnövelő eszközök bevezetésével próbált reagálni, itt lép be a történetbe az SAP B1.

Business One 9.2 HANA

Techno-Trade (akkor még) relatíve kis cégként elkövette azt a kkv-s hibát, hogy túl sok alkalmazást próbált egyszerre bevezetni, amelyekhez nem minden esetben volt képes emberi erőforrást rendelni, Bár a bevezetés során azt az utat választották, hogy nem a meglévő rendszerrel párhuzamosan, hanem egyből élesben álltak át, az implementációt végző szakemberek állítólag megoldották a felmerülő problémákat.
 


A bevezetés konkrét lépéseinél érdekesebb, hogy az SAP B1 hogyan változtatta meg a Techno-Trade működését. Ilyen változás a szállítói és ügyféloldalról megnövekedett igények kielgítése, az üzleti folyamatok átláthatósága és megérthetősége, a betekintési lehetőségek, új ötletek és megvalóstási módok, a működési hatékonyság és nem utolsósorban a nyereségesség javulása.

Ami nem feltétlenül nyilvánvaló, de ugyanilyen fontos: a vezetés számára biztosított azonnali és jól vizualizált információ még a cash flow (grafikus információ, ismétlődő tételek, jövőbeni tételek) tekintetében is hatékony döntéstámogatást jelent.

Schwarcz Ferenc a következő adatokkal szemléltette a "kkv big data" dimenzióit: 20 év, 200 ezer számla, 2 milló tétel. Jelenleg ez áll a cég mögött, ezek HANA-alapú elemzésén pedig értelemszerűen igen sok múlik a jövőre nézve is.

Apropó adatvizualizáció

A tegnapi beszámolónk adóssága a feladatalapú, egyszerűsített hozzáférést biztosító Fiori interfésszel foglalkozó szekció. Az SAP felfogásának meghatározó eleme, hogy az adatok menedzsmentje és a fejlett, valós idejű analitikai képességek csak akkor érnek valamit, ha azokat sikerül átláthatóan, bármilyen eszközön keresztül elérhető, interaktív módon tálalni. A mobilalkalmazás-gyűjteményként indult Fiori ma már az SAP felhős ökoszisztémának alapja (felhasználói szempontból mindenképpen), amely leképzi az egyes szolgáltatások összecsatornázását, és minden felületen elérhetővé teszi azokat.
 


Az SAP Fiori nyílt megoldás, amely a külső fejlesztők előtt is érdekes lehetőségeket nyit meg. Mint kiderült, a hazai Netlife például okosszemüvegre tervezett alkalmazásokkal próbálkozik. Itt egy raktárkezelő megoldást kell elképzelni, amely képes a vonalkódok leolvasására, GPS alapon pedig olyan appot is fejlesztenek, ami képes azonnal megmondani, hogy egy adott eszköz éppen a rendeltetési helyén van-e, és ha nem, akkor hol kellene lennie.

És még sorolhatnánk

Ugyancsak Fiori-alapú fejlesztés az az értékesítés-támogató alkalmazás, amely a felhasználó tevékenységét köti össze oda-viszsa a backend rendszerekkel (napló, híváslista), vagy a push értesítések funkcionalitását köti össze a Fiorival - mondjuk figyelmezteti a munkatársakat, ha a rendszerben megjelenik egy jóváhagyásra váró tétel, és a rendszer az ő interakciójára vár, hogy a folyamat tovább haladhasson.

A Fiori és a megfelelő mobil eszközök ujjlenyomat-olvasójának közös felhasználása szintén ígéretes fejlesztésnek tűnik, bár ez egyelőre nem létezik kész termékként. Ennek célja az utazás közben való felhasználó-azonosítás egyszerűsítése (gondoljunk arra, ha vezetés közben kapjuk meg az előbb említett push figylmeztetést), ami bármilyen helyzetben jól jöhet, amikor kényelmetlen lenne a jelszavas belépésekkel bíbelődni.

Mindez így fest a Netlife Consulting videóján:
 

 

Vége a második szakmai napnak

A teljes lefedettségtől messze elmaradtunk, de igyekeztünk rövid bepillantást nyújtani az idei SAP Forum Hungary jellemző témáiba és szekcióiba. A rendezvény záró előadása Gundel Takács Gábor és a sokszoros olimpiai aranyérmes Kozák Danuta pódiumbeszélgetése. Ez informatikai szempontból annyiban érdekes, hogy éppen kiderül belőle: bár nem a futballhoz vagy a legnépszerűbb technikai és csapatsportokhoz mérhető szinten, de már a vízisportokba is beszivárog a technológia, a GPS- és szenzoradatokra épülő elemzéseket a kajak-kenu versenyzők felkészítése során is igénybe veszik.
 


Jövő ősszel újra SAP Forum a Bitporton

Már ha az SAP ismét meghív minket. Nekünk mindenesetre érdekes volt.

Piaci hírek

Meddig élnek az öregedő iPhone-ok?

Egyre tovább, de az új iOS 11 mai megjelenése újabb modelleket zár ki a frissítésekből.
 
Jövőre a bankoknak meg kell nyitniuk az ügyféladataikat külső szolgáltatók, köztük a fintech cégek előtt. Hazai szakértőket kérdeztünk arról, hogyan rajzolja át ez a pénzintézeti piacot.

a melléklet támogatója a Balasys

Hirdetés

Most készüljön fel a fintech világ biztonsági kockázataira!

A pár éve kitört fintech-láz, valamint a jövő év elején életbe lépő PSD2 nem csak a pénzügyi piacok üzleti modelljét borítja meg. A biztonsági kérdéseket is sürgősen újra kell gondolniuk a piac szereplőinek.

ÉLŐBEN SIÓFOKRÓL

SAP FORUM HUNGARY:
így működik a digitalizáció magja

Az SAP kétnapos rendezvénye az idén is követhető a Bitporton!

TOVÁBB A KÖZVETÍTÉSRE >

A koncentrált erőforrások kockázatai is koncentráltan jelentkeznek. Az informatikai szolgáltatóknak, felhős cégeknek érdemes lenne körülnézniük a közműszolgáltatóknál, hogyan kezelik ezt a problémát.

Sikeremberektől is tanultak a CIO-k

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Hogyan forradalmasítja a számítástechnikát a nanotechnológia? Majzik Zsolt kutató (IBM Research-Zürich) írása. Vigyázat, mély víz! Ha elakadt, kattintson a linkekre magyarázatért.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport ötödik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2017 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.