Idén is elrajtolt a Bitport tavaszi, kétnapos CIO Hungary konferenciája, amely a hallgatóság létszámával és összetételével új csúcsot állított be a hasonló tematikájú hazai rendezvények között.

Május 7-én ismét nagy számban gyűltek össze az informatikai vezetők Balatonalmádiban, a Bitport kétnapos CIO Hungary konferenciáján. Meghívásunkat az idén tavasszal több mint százhúsz CIO és nagyvállalati IT-technológiai vezető fogadta el, ami új rekordnak számít a hasonló tematikájú hazai rendezvények között. Az előadók még sosem oszthatták meg gondolataikat hasonló létszámú és összetételű hallgatósággal, ezzel együtt pedig vendégeink is egyedülálló lehetőséget kaptak a szakmai eszmecserére.

Rend a behálózott világ látszólagos káoszában

A felhő, a mobilitás, a big data vagy a BYOD nem csak új platformokat hoznak az üzleti célok támogatására, hanem átláthatatlanul bonyolulttá teszik az informatikát. Nehéz stratégiát alkotni, fejleszteni, beruházni és üzemeltetni, ugyanakkor a bonyolult hálózatból gyakran olyan információk vagy üzleti értek bukkannak fel, amelyekre létrehozójuk nem feltétlenül gondolt. Ezúttal a Behálózva alcímmel meghirdetett CIO Hungary is az ilyen jellegű a szinergiákra fókuszál, amelyek valódi versenyelőnyt biztosíthatnak a vállalatoknak.

Minderre kiváló példát jelentenek a közösségi közlekedés intelligens megoldásai - derült ki a konferencia keynote prezentációjából. Előadónk Vitézy Dávid, a BKK korábbi vezetője volt, aki jelenleg az NFM miniszteri biztosaként a közösségi közlekedés szolgáltatásfejlesztési koncepciójának kidolgozásáért felel. A szakember a BKK saját rendszereinek megújításán és az országos hálózatokra is jellemző kihívásokon keresztül arról a "jövőbiztos" szemléleteről beszélt, amelynek révén az informatikai struktúrák sikeresen hasznosíthatják az esetenként már régóta meglévő, de ki nem használt adatforrásokat, feloldhatják a működésükre jellemző komoly ellentmondásokat, és alkalmazkodhatnak a felhasználók aktuális és jövőbeni elvárásaihoz is.

Begyűjtünk minden véleményt

A rendezvény első napján nyolc előadásban és négy panelbeszélgetésben kerültek terítékre a vállalati rendszerek integrációjának, a cloud megoldások technológiai és jogi környezetének sajátosságai, illetve a digitalizáció hatásai az IT-folyamatokra. A prezentációk és a kerekasztalok során ezúttal is kiderült, hogy az informatikai vezetők az előnyök mellett egyre világosabban látják a cloud computing és általában a szolgáltatott IT-termékek számos problémáját. A szóban forgó technológiák egyébként a Gartner-féle hype görbének is éppen az alsó-középső (a kiábrándulást időszakát jelző) részén járnak, így a konszolidáció az ügyfelek mellett a gyártókat és szolgáltatókat is komoly feladatok elé állítja.

A 2015-ös CIO Hungary teljes, két napos programjában összesen tizenhárom előadás és hét panelbeszélgetés kapott helyet, amelyeket ebben az évben már elektronikusan lebonyolított, anonim szavazásokkal is színesítettünk. Ennek célja, hogy a szakmai közönség véleményének felmérésével átfogó képet adjunk a hazai CIO-társadalom álláspontjáról a vállalati IT-trendeket illetően. Az eredményeket a személyes CIO-riportokkal együtt abban a Corvinus Egyetemmel közösen készített kutatásban is felhasználjuk, amely a valaha volt legnagyobb szabású és legrészletesebb felmérésnek ígérkezik a magyarországi informatikai vezetők között.

A CIO Hungary második napja »

Piaci hírek

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.