Jelentősen javította idei előrejelzését az IDC, de ennek ellenére éves szinten még mindig lejtmenetről beszélünk. És a helyzet a közeljövőben sem lesz sokkal jobb.

A személyi számítógépek piacán az év elején még 6 százalékos idei zsugorodást prognosztizáló IDC friss jelentésében jelentős módosítást tett. Az első félév tapasztalatai alapján a visszaesés megállhat 3,7 százalék környékén.

Jobb lesz, de pezsgőt nem kell bontani

Igaz ugyan, hogy a vártnál valamivel több asztali és hordozható gép kellhet el idén, de a cég elemzői középtávú várakozásaikat továbbra is fenntartják. Eszerint a szegmens az elkövetkezendő években is az enyhe visszaesésre, maximum stagnálásra számíthat. Az idén 303,5 millió darabosra becsült piac 2018-ban várhatóan 291,1 millióra apad apránként az IDC szerint. 

A mostani enyhe javulást elsősorban a fejlett piacok és azon belül is az üzleti megrendelések erősebb teljesítményének lehet köszönni. Ezeken a területeken a vártnál jobb hatással volt az XP nyugdíjazása, illetve a máshol komoly versenytársként fellépő tabletek itt már olyan magas penetrációt értek el, hogy elszívó hatásuk is gyengült.

A kevésbé fejlett és fejlődő régiókban azonban további erős csökkenésre lehet számítani. Sok helyen a bizonytalan gazdasági környezett mellett a politikai instabilitás is jelentősen veszélyezteti a fejlődést. Elég csak a jelenleg is sok problémát okozó ukrán és palesztín szituációra utalni, vagy éppen az Iszlám Állam (IS) tevékenységével összefüggő jelentős gondokra, amelyek destabilizálják a térséget.

A PC-piac alakulása (millió db) | Create Infographics
Piaci hírek

Argentína all-int mondana a mesterséges intelligenciára

Miközben mások éppen lassítanák a technológiai fejlesztések tempóját, az argentin elnök tervei között szerepel a szélsőségesen megengedő szabályozás, a jelentős iparági adókedvezmények bevezetése és az MI-vel működtetett vállalkozások formalizálása.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.