Az erős dollár lenyomja a globális szolgáltatási piacot. Az IT-szolgáltatók idén 4,8 százalékkal keresnek kevesebbet.

Szenved a globális szolgáltatási piac az erős dollártól, ami főként az IT-szolgáltatásokkal foglalkozó cégek bevételét csökkenti – derül ki az IDC előrejelzéséből. A szolgáltatói piacból származó összforgalom a tavalyihoz képest az idén 3,4 százalékkal csökken, az informatikai szolgáltatások mínusza azonban megközelíti az 5 százalékot is. Az üzleti szolgáltatásokkal foglalkozó cégek piaca stabilabb, ott csupán 0,2 százalékos a csökenés. (Az árfolyamhatásokat kiszűrve ugyanakkor még 2015-ben is közel 4 százalékos lenne a növekedés.)

Európát viseli meg a legnagyobb mértékben

Jó hír ugyanakkor, hogy mindkét szolgáltatási kategóriában csupán egy szűk esztendőről beszélhetünk, mert 2016-ban már jobb lesz a helyzet, ismét beindul a növekedés.

Ami az egyes földrészeket illeti, a dollár erősödése főként az EMEA térséget – Európát, a Közel-Keletet és Afrikát – sújtja, itt a visszaesés meghaladja a 11 százalékot. Az EMEA régió adja az össz-szolgáltatási bevételek több mint a 30 százalékát. Japánt is belevéve az ázsiai és csendes-óceáni térség szolgáltatói piaca idén közel 3 százalékkal csökken, miközben az észak- és dél-amerikai régióban a szektornak idén sem kell mínuszokkal számolnia, ha szerény, 1,8 százalékos mértékben is, de bővül a piac.

Szolgáltatói piac változása, 2015-2016, IDC
Create column charts

Az amerikai kontinens termeli ki a teljes szolgáltatói piac több mint 50 százalékát. A jövőre előre jelzett 3,9 százalékos általános növekedés igazi haszonélvezője viszont már Ázsia lehet, ahol éves összevetésben 5,3 százalékkal nagyobb bevételre tehetnek szert az IT- és az üzleti szolgáltatásokkal foglalkozó vállalkozások. Az EMEA térség 2016-ban 3,1 százalékos növekedéssel számolhat.

A felhős termékek a BPO-t és a rendszerintegrációt erősítik

Jövőre szakértők szerint a legdinamikusabban a hosting infrastruktúra- és az üzleti konzultációs szolgáltatások piaca növekszik, előbbi 8,2, utóbbi 7,7 százalékkal. Ez egyben azt is jelzi, hogy a következő években egyre több a felhőhöz kapcsolódó termék és fejlesztés hajtja majd mind az IT-, mind az üzleti szolgáltatások piacát. Hosszabb távon viszont a legtöbb bevételre mégis az üzleti folyamatok kiszervezésével (Business Process Outsourcing – BPO), illetve a rendszerintegrációval foglalkozó cégek számíthatnak. Mindkettő egyenként legalább 100 milliárd dolláros piacot jelent.
 

Piaci hírek

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.