Alaposan felborzolta a kedélyeket az Egyesült Államok frissen megválasztott elnökének pénteki rendelete, amely több muszlim ország állampolgárának megtiltja a belépést az országba, és általánosan is szigorítja a bevándorlási szabályokat. Donald Trump nemzetközi szinten is sokak által bírált döntése otthon sem örvend osztatlan sikernek. A rendelet különösen érzékenyen érinti a technológiai szektort, így nem túl meglepő, hogy elítélő nyilatkozatok sora érkezett a hétvégén a Szilícium-völgy szinte minden jelentős szereplőjétől.
Kívül tágasabb!
A menekültek befogadását is érintő szigorítás ellen felszólalt többek között Tim Cook (Apple), Satya Nadella (Microsoft), Reed Hustings (Netflix) és Mark Zuckerberg (Facebook). Utóbbi volt az egyik leggyorsabb reagáló, aki bejegyzésében felemlegette, hogy csak az ő legszűkebb családja is egy sor különböző országból érkezett bevándorlótól származik. Szerinte az általános érvényű tiltás helyett a valóban veszélyes elemek kiszűrésével lehetne elérni, hogy Amerika úgy maradjon biztonságos, hogy közben ne veszítse el azt a tényezőt, ami miatt ilyen erős országgá vált.
Szintén erős álláspontot képvisel a Google, amelynek társalapítója, Sergey Brin például egy repülőtéri tüntetésen is feltűnt. A cég 2+2 millió dolláros alap felállítását jelentette be. Ezt a pénzt olyan szervezetek kapják, akik jogi lépésekkel próbálnak változtatni a kialakult helyzeten, illetve konkrét segítséget nyújtanak a nehéz helyzetbe került érintetteken. A vállalat történetének legnagyobb ilyen jellegű felajánlása érthető, hiszen csak a Google-nél közel 200 dolgozó mindennapjaira van azonnali hatással.
Belső ellenzék
Nincs könnyű helyzetben a Tesla vezére sem. Elon Musk sokak meglepetésére tanácsadói posztot vállalat az elnök egyik testületében, így most két tűz közé szorult. Az innováció mindenhatóságát hirdető szakembernek láthatóan szintén nem tetszik a rendelet, de nyíltan természetesen helyzetéből adódóan nem támadhatja azt. Helyette inkább arra kérte twitteres követőit, hogy adjanak ötleteket a rendelet javítására vonatkozóan, amelyeket igyekszik megvitatni a tanácsadói testületben és az ottani konszenzusos álláspontot felterjesztik az elnöknek.
Musk bejegyzése is azt mutatja, hogy az új amerikai adminisztráció eltökéltnek látszik a szigorítások fenntartásában, annak ellenére, hogy a végrehajtást szinte órákkal később felfüggesztette a bíróság azok esetében, akiket repülőn utazva ért a változtatás.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?