A Tesla részvényárfolyama rekordokat döntöget, a vállalat papíron már többet ér, mint a Ford vagy a Fiat Chrysler, miközben még mindig veszteséges.

A Tesla részvényei a múlt héten ismét nagyot mentek, miután a társaságot irányító Elon Musk a Twitteren bedobta egy új kamion (nyergesvontató) modell szeptemberre, illetve egy pickup másfél-két éven belül tervezett bemutatását. A Tesla logós haszonjárművekről először tavaly nyáron lehetett hallani, februárban pedig Musk megerősítette, hogy jól haladnak a fejlesztésekkel.

A mostani tweet aztán ismét a 300 dolláros szint fölé lökte a cég papírjainak árfolyamát, ami egyébként április 10-én már 313,73 dolláron is állt, rövid időre az USA legértékesebb autógyártójává pumpálva a Teslát. A vállalat az utóbbi időben tényleg gyorsan növekszik. Április elején például rekord volumenű szállításokról számoltak be, az első negyedévben 69 százalékos éves növekedéssel 25 ezer autót gyártottak.

Musk első számú kommuikációs csatornáján, a Twitteren gúnyolódott is egy sort mindazokon, akik januárban gyorsan megszabadultak Tesla részvényeiktől. Akkor a piaci várakozásoktól elmaradó eladások miatt sokan választották a gyors kiszállást, de a papírok az idén már több mint 40 százalékot erősödtek, és a shortolók az év elejéhez viszonyítva már több mint 3 milliárd dolláros mínuszban vannak.

50 milliárd dollárt érő bizalom

Az eddig sem volt titok, hogy aki a Teslába fekteti a pénzét, az a jövőre fogad – kérdés azonban, hogy az elkerülhetetlen jövő mikor kezd el valódi pénzt hozni a cég befektetőinek. Érdekes összehasonlítás, ha egymás mellé állítjuk a piaci kapitalizácója alapján legnagyobb három amerikai autógyártó, a GM, a Ford és a Tesla eredményeit.

Április 10-én, amikor a Tesla részvényárfolyama sosem látott magasságban járt, a társaság 51 milliárd dolláros cégértékkel dicsekedhetett, míg a GM 50,9 milliárddal, a Ford pedig 44,8 milliárddal. Ehhez képest a tesla 76 ezer járművet szállított az előző évben, míg a GM 10 milliót, a Ford pedig több mint 6,5 milliót; a Tesla 6 milliárddolláros forgalom mellett 800 milliós veszteséget termelt, eközben a GM 166 milliós forgalmat és 9,4 milliárdos nyereséget, míg a Ford 152 milliárdos forgalmat és 4,6 milliárd dolláros nyereséget jelentett.

Mindehhez hozzávehetjük még a Fiat Chryslert is, amely a Teslánál jóval alacsonyabb, 15-16 milliárdos piaci kapitalizációval működik, de egyedül az USA-ban 2,25 millió járművet értékesített 2016-ban, szemben a Tesla már említett, globális 76 ezres eredményével. Musk vállalata jövőre lépné át az 500 ezres, az évtized végén pedig az 1 milliós darabszámot, profitot eddig azonban nem jellemzően tudott termelni, és ezt a közeljövőre nézve sem garantálja semmi, figyelembe véve mondjuk a szélesebb közönséget célzó Model 3 sedan nyomott árazását, ami nagyjából fele a Model S és Model X autókénak.

Nyilvánvaló, hogy a Tesla jelenlegi cégértéke egészen elképesztő befektetői bizalomról árulkodik, ami akkor is egy kicsit vadnak tűnik, ha figyelembe vesszük: a vállalat 2010-es tőzsdei megjelenésekor 20 dollár körül jegyzett részvények ma 300-at érnek, és ezt sem feltétlenül látta előre senki, aki akkoriban vizsgálgatta az elektromos járműveket gyártó társaság lehetőségeit.

Nyűgösek a kézi vezérlés miatt

Az biztos, hogy már a kitartó részvényesek között is van, aki elkezdett aggódni amiatt, hogy Elon Musk vízióit vajon mikor sikerül (ha egyáltalán) fenntartható üzleti modellé formálni. A múlt héten öt befektetői csoport közös levélben sürgette két új, független igazgatótanácsi tag kinevezését és a tagok évenként történő újraválasztását, hogy azok "kritikus ellenőrzést biztosítsanak a nem feltétlenül funkcionális csoportdinamikát" illetően.

A befektetők aggodalma érthető, amennyiben a Tesla ma is egy óriásira nőtt családi vállalkozásra hasonlít: vezetésében ott ül például Elon Musk testvére, vagy a milliárdos másik bizalmi embere, a nemrég felvásárolt Solar City korábbi pénzügyi igazgatója is.

Musk hol máshol, mint a Twitteren válaszolt, újra megerősítve, hogy ő maga is valami hasonlót tervezett. Ezt állítólag nemsokára be is jelenti majd, de megfogalmazása szerint a befektetői csoportnak nincs túl sok köze a dologhoz; egy másik üzenetben arra bíztatta az elégedetlenkedő részvényeseket, hogy vegyenek inkább Ford részvényeket, mert azt a vállalatot egészen csodálatos módon vezetik.

Az mindenképpen biztosnak látszik, hogy a Tesla értékelése egyelőre nem számokon, hanem futurista optimizmuson alapszik. Ez persze simán be is jöhet, de egyre több elemző hívja fel rá a figyelmet, hogy a társaság mintha kezdené elveszteni eddigi tűpontos koncentráltságát. Ahogy növekszik az önbizalma, úgy válik felső kategóriás elektromos autókat fejlesztő cégből egy identitászavaros teherautó-gyártóvá – miközben már most is azzal küzd, hogy gyártókapacitása folyamatosan elégtelennek bizonyul az elektromos sedanok és SUV-ok folyamatosan érkező rendeléseinek kielégítésére.

A Model 3-ra állítólag már 400 ezernél is több előrendelés futott be, egyenként 1000 dolláros depozittal.

Piaci hírek

Még vitatkozunk arról, hogy mi az AI, de most kell felkészülnünk a használatára

A Fujitsu EMEIA technológiai vezérigazgató-helyettese, Réger József szerint a vállalatoknak a félelmek helyett a reális felhasználási lehetőségeket kell vizsgálniuk.
 
Virtualizációval teszik még hatékonyabbá az informatikai környezetet a szoftveresen meghatározott adatközpontok. Alacsonyabb költségek, magasabb színvonalú IT – egyre többen fordulnak az SDDC technológia felé.

a melléklet támogatója az ArubaCloud

Hirdetés

Felhőszolgáltatást használ? Ezt hozza önnek a GDPR

Már csak kilenc hónap maradt a felkészülésre. A felhőszolgáltatók is ezen dolgoznak.

A koncentrált erőforrások kockázatai is koncentráltan jelentkeznek. Az informatikai szolgáltatóknak, felhős cégeknek érdemes lenne körülnézniük a közműszolgáltatóknál, hogyan kezelik ezt a problémát.

Sikeremberektől is tanultak a CIO-k

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Hogyan forradalmasítja a számítástechnikát a nanotechnológia? Majzik Zsolt kutató (IBM Research-Zürich) írása. Vigyázat, mély víz! Ha elakadt, kattintson a linkekre magyarázatért.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport ötödik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2017 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.