Megerősíti konténerizációs portfólióját erősít a legnagyobb open source megoldásszállító.

A konténertechnológia az alkalmazásokra épülő informatikai megközelítés fontos eleme. A lényeg tulajdonképpen az adott kódok fájlrendszerbe csomagolása a futtatásához szükséges összes komponenssel együtt, így ezeket nem kell külön telepíteni, a program könnyen hordozhatóvá válik a különböző körneyezetek, akár cloud szolgáltatások között. Ugyancsak praktikus dolog, hogy a konténerek nem befolyásolják egymás folyamatait, előre meghatározott módon saját erőforrásokat használnak (ezért eltakarítani is könnyebb őket), és értelemszerűen egy-egy verziófrissítés is könnyen megoldható.

A konténerek kezelésével kapcsolatos problémákon a megfelelő platformok hivatottak segíteni. Ilyen a nyílt, teljesen felhő alapú Kubernetes menedzsmentrendszer is, amelyet eredetileg a Google tervezett, de rögtön közzé is tett, így már a Cloud Native Computing Foundation (CNCF) gondozza. A Kubernetes a konténerizált alkalmazások automatizált telepítését, skálázását és kezelését célozza a különféle hosztokon keresztül, és egy nagy csomó olyan népszerű eszközt támogat, mint amilyen mondjuk a Docker virtualizációs technológia.

Régi partnerüket vásárolták fel

A platform a minősített szolgáltatók és disztribútorok, technológiai és szolgáltatási partnerek egész sorával rendelkezik, köztül piacvezető informatikai vállalatokkal. Maga a CNCF a Google mellett olyan támogatókkal rendelkezik, mint a Cisco, az IBM, vagy a Microsoft. A társasághoz tavaly az Amazon (AWS) és az Oracle is csatlakozott, legutóbb pedig decemberben jelentették be az Alibaba Cloud és a Baidu platina, illetve arany fokozatú támogatását. A márkák sora tényleg annyira hosszú, hogy inkább a kimaradókat lenne érdemes listázni; aki mindegyikre kíváncsi, az itt pörgetheti végig a töméntelen logót.

A Kubernetes partnerei között természetesen ott van a Red Hat is, a cég az OpenShiften keresztül maga is minősített platform- és disztribúciós megoldásszállító. A vállalat most a Kubernetes ökoszisztéma egyik legjelentősebb független szereplőjének felvásárlásával erősített: a keddi bejelentés szerint 250 millió dollárért szerezték meg a 2013 óta működő CoreOS szoftverfejlesztő startupot. A közlemény szerint a tranzakciót már a jövő hónapban le is zárják, a Red Hat pedig saját termékeibe integrálja majd a San Franciscó-i társaság megoldásait, tiszteletben tartva a már élő támogatásokat.

A CoreOS az egyik legelső, konténerizációra szakosodott szoftvercég volt, és a Kubernetes 2014-es közzétételekor rögtön elkötelezte magát, saját fejlesztésű termékét is leépítve. Ez akkor még nyilván nem tűnt annyira kockázatmentes dolognak, mint most, amikor már mindenki beállt a platform mögé. A cég fő portékája, a Tectonic az első, nagyvállalati piacon is elismert Kubernetes platform, de a hozzá tartozó konténernyilvántartó és más eszközök mellett ott van a Container Linux nevű Linux-disztribúció is, amely a felvásárlással szintén a Red Hat felügyelete alá kerül. (Az integrációs elképzelésekről egyelőre nem közöltek semmilyen konkrét információt.)

A Red Hat közleménye szerint az egyesüléssel tovább gyorsul majd a szállító modern, alkalmazás alapú hibrid cloud platformjának adaptációja és fejlesztése. A vállalat OpenShift üzleti egységének vezetője a VentureBeat-en nemrég úgy nyilatkozott, hogy az integrációs tervekről szólva nagy csomó ötletük van, de a döntések összetettségét figyelembe véve mindenképpen szükség van a közös ügyfelektől származó visszacsatolásra is.

A CoreOS vezérigazgatója a felvásárlást a megkezdett úton való újabb lépésnek nevezte, ami semmilyen formában nem változtatja meg a cég vízióját. A két vállalat együttműködése egyébként nem újkeletű, amit most a szervezeti összeolvadás emel új szintre.

Piaci hírek

Afrikában és a Közel-Keleten kapcsolt le online bűnözőket az Interpol

A több hónapon át tartó egyedülálló akciósorozat végül többek között több mint 200 gyanúsított letartóztatását és 53 online bűncselekmények végrehajtására használt szerver lefoglalását eredményezte.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.