Miért működik együtt a Facebook a Bing keresővel, miért költene egymilliárd dollárt az Instagram felvásárlására, és miért érintené érzékenyen az üzlet meghiúsulása?
Hirdetés
 

A Facebook tőzsdére vonulása kapcsán nyilvánosságra hozott eredményekből kiderül, hogy a vállalat minden regisztrált felhasználója után átlagosan 4,43 dolláros hirdetési bevételt jegyzett 2011-ben. Az eredmény földrészenként jelentős eltéréseket mutat, de a legmagasabb, észak-amerikai mutató is eltörpül a fő versenytárs, a Google 36,5 dolláros átlaga mellett. A közösségi hálózat legnagyobb problémája, hogy a jelenlegi modell ennél nem képes sokkal többre, így a Facebook elkeseredetten kutat az új lehetőségek után.

Mobil jövő  Ennek egyik alapfeltétele volna a mobil csatornák hatékonyabb kihasználása, hiszen az oldal bevételei a hatalmas felhasználói bázis ellenére is a nullához közelítenek ezen a területen. Nem véletlen, hogy a cég egymilliárd dollárért vásárolná fel az effektezett fotókkal felfutó Instagramot, és igen kellemetlenül érintené, hogy a látszólag meggondolatlan üzlet elhasalna a szabályozókon. Ahogy a Facebook befektetőknek szóló anyagában is olvasható: a vállalat a közeljövőben komoly akvizíciókra készül a mobil piacon, még akkor is, ha azok megtérülése bizonytalan.


CIO Hungary 2026 Tavasz: Lehet-e nagyvállalat early adopter?

Az utóbbi évek technológiai fejleményei számos vállalatot kényszerített új helyzetbe: kiforratlan technológiák bevezetésével kellett kísérletezniük – éles üzemben. A CIO Hungary előadásai ehhez adnak segítséget.
 
Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.