Keresés

Nehéz időkben ül trónra a Samsung-örökös
A dél-koreai óriás profitabilitása sokat romlott, ráadásul a gazdasági környezet várhatóan a közeljövőben sem lesz kedvezőbb. Az alapító börtönt is megjárt unokája viszont immár az első számú székből irányíthatja a céget.
A Samsung is beszállt Gates vécéprojektjébe
A Bill és Melinda Gates Alapítvány sokéves terve, hogy egészségügyi szempontból biztonságos illemhelyek létesüljenek az elmaradott térségekben.
Elnöki kegyelemben részesült a Samsung-birodalom örököse
A dél-koreai elnök a döntését többek között az országban uralkodó nehéz gazdasági körülményekkel indokolta.
Komoly átalakítóműtétet végez magán a Samsung
Három csúcsvezető lecserélése mellett két tekintélyes méretű üzletágat is egy kosárba raknak.
Újra rács mögött a Samsung-örökös
A dél-koreai óriást apja megbetegedése óta de facto irányító Li Jedzsong (Lee Yae-jong) azonnal megkezdte büntetése letöltését, miután korábbi megvesztegetési ügyét újratárgyalták.
Elhunyt a Samsung elnöke
A több éve kórházban ápolt, 78 évet élt Li Künhi (Lee Kun-hee) nevéhez kötik azt a folyamatot, amelynek köszönhetően a cég óriássá tudott válni az elektronikai iparban.
Koreában felkészülnek a hosszú télre
Nem látszik megoldódni Japán és Dél-Korea második világháborúig visszanyúló konfliktusa. A Samsung vállalatbirodalom feje a szigetországból visszatérve arra kérte beosztottjait, hogy készüljenek a legrosszabb forgatókönyvre.
Nincs az a botrány, ami megállíthatná a Samsungot
Közel negyedével tudta növelni bevételeit a koreai elektronikai vállalat éves összevetésben. A sikert a félvezetők és a kijelzők biztosították be.
Hatalmasat zuhant a Samsung népszerűsége
Pénzügyileg sem járt jól a dél-koreai vállalat az akkubotránnyal, de most már a presztízsveszteséget is hivatalos adat támasztja alá.
Őrizetben a Samsung-trónörökös
Péntek reggel rács mögé került a dél-koreai cégcsoportot eddig informálisan irányító Li Jedzsong. A vád vesztegetés, sikkasztás és hamis tanúzás.

 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.