Egy új iPhone szinte teljesen biztos, amihez csatlakozhat egy okosóra is.

Az utóbbi hetekben egy kicsit szándékosan hanyagoltuk az iPhone 6 témát, hiszen a 100 százalékhoz közelítő alapinformációkon nem sok új tudnivaló derült ki az Apple kulcstermékéről. A vállalat tegnap kiküldte hivatalos meghívóit a szeptember 9-re tervezett bemutatójára, amit azzal a megjegyzéssel toldottak meg, hogy „Bárcsak többet elárulhatnánk.”

Jobb lesz, de drágább is

A Tim Cook szavajárásából kölcsönzött mondat megjelenése, illetve a meghívók kiküldése után azonnal újabb infóhullám indult el a várható bejelentésekkel kapcsolatban, így az esemény előtt érdemes átfutni, hogy melyek ezek és mi várható 9-én. Azt tehát tényként kezei a sajtó, hogy két modellel bővül az iPhone család: lesz egy 4,7, illetve egy 5,5 colos verzió, de ebben az évben nagy valószínűséggel csak a kisebbik kerül piacra.

A meghívó: "Bárcsak többet mondhatnánk."

A készülékek kijelzőjének kérdése kiemelten érdekes, főleg azóta, hogy a beszállítói körből kiszivárgó infó morzsák szerint esélyes a zafír kristály használata a gyártás során. A legújabb találgatások arról szólnak, hogy a nagy ellenállóságú, de egyébként drága előállítási költségű zafír üveg csak a nagyobbik modell alaptartozéka lesz, a 4,7 colos mobilnál pedig választani lehet, hogy zafírkristály, vagy Gorilla Glass üveggel érkezzen a telefon.

Az a gyanú is kering egy ideje a neten, hogy az új iPhone-ok ára érezhetően és jól láthatóan nőni fog, bár a mértékérél eddig nem jelent meg számottevő információ. Most azonban egy spanyol forrás azt állítja, hogy az Európában, azon belül is a spanyol Telefónica kínálatába kerülő iPhone-ok 750, illetve 950 euróba fognak kerülni, ami az iPhone 5s jelenlegi 699, valamint 899 eurós vételárához képest jelentős növekedés lenne.

Az eddigi infók alapján így nézhet ki az új iPhone (Forrás: Nikkei.com)

Az NFC technológiával és az ahhoz esetlegesen kapcsolódó mobilfizetési megoldásokkal kapcsolatos találgatások szintén évek óta folynak iPhone ügyben. Eddig az Apple egyértelműen elutasította ezt a vonalat, most azonban a netre kikerült műszaki leírások, alkatrész darabok, valamint az ismert blogger, John Gruber is azt valószínűsíti, hogy az iPhone 6-tal végre megtörik a jég és lesz NFC a készülékekben. Amellett, hogy ez a kiegészítők piacának is adna egy alapos lökést, a mobil tulajdonosai végre megoldhatnák, hogy az iPhone segítségével fizessenek. Az Apple várhatóan egy teljesen saját szolgáltatást tesz a technológia mögé.

Jöhet végre valami hordható is?

A Bloomberg újságírói általában megbízhatóan szállítják az iparági pletykákat, ezért is figyelemreméltó az a tippjük, mely szerint az iPhone 6-tal együtt végre bemutatkozik a szintén emberemlékezet óta várt okosóra, vagy valami ahhoz hasonló eszköz. A lap nem szolgál különösebb részletekkel, egyszerűen azt jósolja, hogy inkább az új modell kiegészítőjeként, mintsem önálló eszközként fog bemutatkozni a viselhető kütyü, amit ugyanazon a helyszínen lepleznek le, ahol az 1984-ben bemutatták a legendás Macintosht, illetve később annak színes változatát.

Szeptember 9-én kiderül tehát, hogy az Apple mivel és hogyan képzeli el a következő évet. A rendezvényről és az ott bemutatott újdonságokról természetesen mi is beszámolunk, érdemes lesz visszatérni. 

Konzumer tech

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.