Egy friss felmérés szerint a nagyvállalatok informatikai vezetőinek fizetése szépen emelkedik. A toplistások bőven hét számjegyű éves kompenzációt kapnak - dollárban.
Hirdetés
 

A 2008-as gazdasági válság sok mindent megváltoztatott, így például a nagyvállalati informatikai vezetők (Chief Information Officer - CIO) fizetési csomagjait is. A Janco Associates nemrégiben publikált friss felmérése szerint azonban vége a hét szűk esztendőnek, és a legtöbb IT-s felső vezető már legalább annyit keres, mint amennyit a globális pénzügyi földrengés előtti időkben.

Most jó lenni informatikusnak

A kutatás kifejezetten az észak-amerikai régióra vonatkozik, de a trendek alakulása a világ lassabban kilábaló területein, így Európából nézve is érdekes lehet. 2015 nyarához képest a mostani állapotok minden szempontból jobb képet mutatnak. Az informatikai állások száma az elmúlt néhány évben évente több mint 100 ezer pozícióval bővült, ráadásul mindeközben a legtöbb esetben a fizetések is emelkedtek.

A nagy- és közepes méretű vállalatoknál a kompenzációs csomagok értéke átlagosan 0,65 százalékkal nőtt tavalyhoz képest, ám ezen belül meglehetősen egyenlőtlenül oszlott el a többlet. A legjobban a csúcsvezetők jártak, a CIO-k és más, alelnöki szintet képviselő topmenedzserek ugyanis közel másfél százalékos béremelésnek örülhettek. Néhány ritka kivételtől eltekintve mostanra minden fontosabb pozícióban többet lehet keresni egy nagyvállalat informatikai pozíciójában, mint a gazdasági krízis kirobbanásakor. A legjobban a biztonságért felelős vezetők (CSO/CISO) jártak: náluk közel 15 százalékkal magasabb a fizetés, mint 2008 közepén. Ez egyébként jól mutatja azt is, hogy az adatbiztonság témája mennyire felértékelődött a szervezeteknél az elmúlt időszakban.  

A csúcsragadozók legjobbjai

Ami a legmagasabb informatikai beosztásban dolgozókat illeti, a CIO-knak sincs okuk panaszra. Jelenleg a honoráriumuk éves átlaga majdnem 190 ezer dollár, ami 5 százalékkal magasabb, mint a nyolc évvel ezelőtt elért legutóbbi csúcs. Ez forintban jelenleg 4,5 milliós havi fizetésnek felel meg, de a legjobban kereső informatikai vezetők ennek sokszorosát kapják.

Az alábbi listán a tíz legjobban fizetett amerikai CIO kompenzációs csomagjait láthatjuk részletezve. Ahogy az ilyen magas pozíciókban lenni szokott, az alapfizetés gyakorlatilag lényegtelen, a különböző bónuszok és részvényopciók dobják meg igazán a fizetést. Az első helyezett Adriana Karaboutis például "rongyos" 133 ezer dollárt kap évente rendes bérként, ám az extrákkal együtt elképesztő pénzt, 7,7 millió dollár keres. Ez mostani árfolyamon 2,2 milliárd forintnak felel meg. A hölgyek amúgy sincsenek elnyomva ezen a listán, hiszen a második legtöbbet kereső is nő, és a legjobb tízben még további három képviselője van a gyengébbiknek titulált nemnek.
 

A legjobban kereső CIO-k
Create bar charts
Közösség & HR

A Tesla robotaxik csókolommal köszönhetnek az emberi sofőröknek

Úgy fest, hogy még akkor is négyszer gyakrabban baleseteznek az átlagos amerikai autóvezetőkhöz képest, ha feltételezzük, hogy minden ütközésüket bejelentették.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.