Közel száz egyetemistát és középiskolást mozgatott meg a Training360 versenye, melyben Magyarország legjobb fiatal Excel-guruját keresték. A versenyre még a határon túlról is jelentkeztek.
Háromszintes megmérettetés
A bajnokság első körében a versenyzőknek egy angol nyelvű online Excel tesztet kellett megoldaniuk. Ezt követően a tíz legjobb eredményt elért pályázó Magyarországon elsőkként letehette a hivatalos nemzetközi Microsoft Office Specialist (MOS) vizsgát, amely egyben a verseny második fordulója volt. A harmadik fordulóban a zsűri egy személyes beszélgetés során megismerkedhetett a versenyzők személyiségével, motivációjával, céljaival, egyben felmérte angol nyelvi kommunikációs készségüket.
A három forduló eredményei alapján alakult ki a végső sorrend, és eldőlt az is, hogy Magyarországot először Tomasics Balázs, a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója képviselheti augusztus 9-12-én Dallasban a Microsoft Office Specialist világbajnokságon. Tomasics Balázs középiskolás kora óta használja az Excelt, tanulmányaihoz, sőt most már gyakornokként vállalati környezetben is.
A világbajnokságra, melyet a Certiport nemzetközi vizsgaközpont szervez, több száz versenyzőt várnak.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?