A PC-piac kilátásai ma még meglehetősen vegyesek. Egyfelől egyre nagyobb számban és választékban érkeznek kihívóként az egyéb mobil eszközök, másfelől viszont a készülékcserék, a Windows 10 keltette kereslet, valamint a gazdasági környezet javulása stabilizálhatja a helyzetét.
Idén 5 százalékot meghaladó lesz a visszaesés
Az ellentmondások miatt ugyanakkor az is valószínűsíthető, hogy a PC-piac 2012. óta tartó lejtmenete enyhébb mértékben, de még a 2016-ot követő években is folytatódhaz – derül ki az IDC legutóbbi előrejelzéséből. A tavalyi utolsó negyedév számai és az idei évkezdet kilátásai továbbra sem festenek túl rózsás képet. Egyrészt továbbra is a tabletek és az okostelefonok felé mozdulnak a vásárlók, másrészt a világgazdasági környezet, valamint a PC-k szempontjából fontos kulcsdevizák gyengülése is kedvezőtlenül befolyásolja a személyi számítógépek értékesítését.
Ráadásként a Windows 10 megjelenése sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az ingyenes upgrade lehetősége ugyanis nem az új készülékek vásárlása felé tolta a piacot, hanem a régebbi PC-k életciklusát hosszabbította meg.
A múlt évet leginkább a készletkisöprések jellemezték, ami az IDC szerint még a hagyományosan gyengébb első negyedévben is érezteti a hatását. Összességében az idei év egészére az értékesített darabszámot tekintve mintegy 5,4 százalékos csökkenést jelez a piackutató. Az évtized végéig szóló előrejelzésben viszont éves átlagban már csak alig fél százalékos csökkenést vár az IDC a teljes PC-piacon, sőt a fejlődő régiókban akár szerény, 1 százalékos növekedés is elképzelhető.
Virul a 2-in-1 piac
Már nem a táblagépek generálta verseny veszélyezteti legjobban a PC-k pozícióját, hiszen ezekből a mobil eszközökből az előző évhez képest tavaly 10 százalékkal kevesebbet lehetett eladni, de a leválasztható képernyőjű, ún. 2-in-1 gépek piaca igencsak virult, egy év alatt lényegében több mint megkétszereződött. A tavalyi készülékcserék egy részét ennek a kategóriának a nagyobb képernyős modelljei vitték el, igaz ezek a készülékek a teljes PC-piacnak kevesebb mint a 6 százalékát képviselik. De a PC-piac még úgy is mintegy 1 százalékkal zsugorodik, ha a 2-in-1 kategóriát is hozzávesszük, és mennyiségben messze elmarad a 2011-es csúcsévtől.
Az általános csökkenés ellenére lesz néhány kategória, melynek eladásai látványosan nőnek majd. Ide sorolhatók az ultravékony, valamint a kifordítható notebookok, amelyek iránt igen nagy kereslet várható 2020-ig. Az előbbiek értékesítése több duplájára, utóbbiaké 70 százalékot meghaladó mértékben nőhet. Az IDC szerint az all-in-one asztali gépek is népszerűek maradnak, az ezek iránti kereslet több, mint a harmadával növekszik majd az évtized végéig. Ezek mellett főleg a 14 colosnál kisebb képátlójú noteszgépeket és általában az olcsóbb PC-ket keresik majd a vásárlók.
A legnagyobb szállítók még mindig tudnak jó üzletet csinálni a PC-piacon, ha figyelembe veszik ezeket a trendeket – állítják az IDC elemzői. A piaci átlagnál nagyobb keresletet generálhat a következő években a kis- és középvállalati szegmens, illetve az oktatás. Az előbbinél a már említett Windows 10 megjelenése generálhat középtávon keresletélénkülést az új eszközök piacán, mivel az operációs rendszer minden elődjénél gyorsabban terjed. Az oktatásban pedig továbbra is prioritás lesz a tanulók informatikai képzettségének az erősítése, ami jó néhány nagy volumenű eszközberuházást is hozhat magával annak ellenére, hogy egyébként a kormányzati IT-költések visszafogása néhány projektnek korlátokat szabhat.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak