A megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer kiépítésére kiírt, közbeszerzési eljárásban való részvételre a ma délelőtti határidőig nyolc jelentkezés érkezett be. A projekttel megbízott Állami Autópálya Kezelő Zrt. ezek értékelését követően a tényleges indulókat október 19-én kéri fel ajánlattételre.
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) szeptember második felében gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljárást írt ki a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer (e-útdíj) hazai kiépítésére, a témával az elmúlt időszakban többször is foglalkoztunk. A rendszernek egy kormányhatározat szerint 2013. július 1-én kellene üzembe állnia. A rendszer bevezetésétől már a következő évben 75 milliárd forint bevételt remél az állam.

Konzorciális pályázók Az induláshoz  szükséges dokumentumokat korábban összesen 36 cég vásárolta meg, a ma délelőtt 11 órás beadási határidőig viszont csak nyolcan nyújtották be végül a jelentkezésüket – derül ki az ÁAK közleményéből. A nagy eltérés részben abból adódik, hogy az indulók főként konzorciumként adták be a pályázatukat. Ennek eredményét az ÁAK Zrt. hirdetményben hozza nyilvánosságra, és akkor meg is nevezi az ajánlatot tevő szereplőket.

Ami a tenderrel kapcsolatos további menetrendet illeti: a részvételi jelentkezések értékelését követően a tervek szerint október 19-én küldik meg az érintetteknek az ajánlattételi felhívást. A velük folytatandó tárgyalások lezárása, valamint a végleges ajánlattételi határidő és az eljárás eredményéről szóló döntés november második felére várható. A nyertes ajánlattevővel előreláthatólag december első felében kötnek szerződést.

A kiírás technológia-semleges, nem részesíti előnyben a jelenleg ismert technológiai megoldások egyikét sem. Fontos kitétele, hogy az ajánlattevőknek az elektronikus útdíj rendszer teljes körű implementációjára kell ajánlatot tenniük, ami a tervezés, a fejlesztés, a beüzemelés és a bevezetés támogatása mellett előírja az infrastruktúra 2022. október 31-ig történő támogatását, beleértve a díjszedési és díjellenőrzési funkciókat.

Startra készen Az elmúlt hetekben már több cég nyilvánosan is jelezte indulási szándékát, közülük a Kapsch csoport nevében Fényi Tibor kommunikációs tanácsadó elmondta: nem meglepő számukra, hogy a pályázati dokumentumokat megvásárlók és a ténylegesen indulók száma között ekkora a különbség, mivel szoros a kivitelezés határideje, és nagy a késedelmi díj. Megjegyezte még, hogy az ő ajánlatuk is konzorciális, az osztrák anyacég és a magyarországi leányvállalat együtt indul, és terveik szerint egyes részfeladatokba alvállalkozóként további kisebb cégeket is be akarnak vonni.
A T-Systems Magyarország Zrt.-nél megkeresésünkre elmondták, hogy a cég fővállalkozóként adta le a jelentkezését. Várják a második fordulót, és abban érdekeltek, hogy az eljárás a tervezett módon és határidőkkel menjen végbe.



A Kapschnak és a T-Systemsnek nincs baja az útdíjtenderrel
Egy hetet sem adtak a 42 milliárdos e-útdíj-tenderre

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.